Veszprém - Becsüljük meg őket!
Az idei ünnep szomorú és borúlátó, hiszen a társadalom morális és gazdasági válsága az iskolákat is érintette, tavaly ősszel 10 ezerrel kevesebb pedagógus kezdhette meg munkáját, átfogó bérrendezésre gondolni sem lehet. Komoly gondok vannak az iskolákban, hangsúlyozta az oktatási és ifjúsági bizottság elnöke. A városban tizenöt óvoda, tizennégy általános iskola és két felsőoktatási intézmény működik, a városi ünnepségre 1200 pedagógust hívtak meg, akiket Debreczenyi János polgármester is köszöntött.
Az ünnepségen adták át a Ranolder-díjakat: Balla Imréné biológia-kémia szakos középiskolai tanárnak, a Padányi gimnázium pedagógusának, Nagyné Kozma Ildikó biológia-földrajz szakos általános iskolai tanárnak, aki tizenkét évig a Nagy László Általános Iskola igazgatója volt, Szirbek Józsefné Bokor Júlia nyugdíjas zongoratanárnak, aki negyvenkét év zenetanítás után köszön el a Csermák Antal Zeneiskolától, és posztumusz díjat néhai Kadnár Lajosnak, biológia-testnevelés szakos tanárnak, a Báthory István Általános Iskola volt igazgatójának. A díjat felesége, Kadnárné Reiter Anikó vette át. A Pedagógus Szakszervezet Laczkó Dezső Nyugdíjas Pedagógus Klub által öt éve alapított Borsi Lőrinc-emlékplakettet Fehér Tibor kapta, aki kilenc éve vezeti a pedagógusok Laczkó Dezső Nyugdíjasklubját.
veszprem.hu-naplo
Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!
Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Becsüljük meg őket!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu