Veszprém - Alumínium hidakat gyártanak Veszprémben
A veszprémi üzemet másfél milliárd forintos beruházással, hatezer négyzetméteren építették fel; jelenleg negyvenen dolgoznak az üzemben, de a létszámot a duplájára, sőt száz alkalmazott foglalkoztatására tervezik felfejleszteni 2010-ig - mondta az ügyvezető igazgató. Megjegyezte: mintegy 3 millió eurós további beruházást is terveznek a veszprémi üzemüknél, ám a fejlesztés nagyságrendje attól függ, hogy mennyi megrendelést kapnak gyalogos és kerékpáros hidak építésére Magyarországon.
Jürgen Hoffmann szerint a vashidak helyett a jövő az esztétikusabb és korszerűbb alumínium hidakét, amelyekből Európában évente összesen nyolcezret építenek, s a PML célja az, hogy ezen a piacon 4-5 év múlva öt százalékos részesedést szerezzen. Mint mondta: négy év múlva már 400 hidat szeretnének eladni évente, azaz naponta legalább egyet.
Tájékoztatása szerint a hidak jelentősebb része ma még Singenben, a németországi központi gyárukban készül, de természetesen az új veszprémi üzemükben is kiváló minőségben gyártják a gyalogosok és kerékpárosok által használatos hidakat. Feltámasztás nélkül 80 méternyit tudnak készíteni, feltámasztással természetesen bármilyen hosszúságút - tette hozzá az ügyvezető.
Jürgen Hoffmann ismertetése szerint tavaly még csak három hidat "húztak fel" Európában, idén már huszonötöt, ugyanakkor kaptak 180 ajánlattételi kérelmet is. Közlése szerint főleg Németországban és Franciaországban építenek hidakat, de öt magyar igénylés is "befutott", illetőleg építenek is már hidat Budapesten, Csömörön és Veszprémben. Az érdeklődés egyre nagyobb - jegyezte meg az ügyvezető, hozzátéve ugyanakkor azt is, hogy a legnagyobb konkurensük egy német és egy francia cég.
Az igazgató elmondta: a PML-nek a singeni központon és a veszprémi üzemen kívül Kínában is van még egy gyára, s jövőre építenek egyet Ausztráliában is. Közlése szerint a PML 2006-ban 14 millió eurós árbevételt ért el, idén pedig - a veszprémi és a kínai üzem belépésével - 17,4 milliót, jövőre viszont 20 millió eurós árbevételt terveznek. Ebből a veszprémi üzemnek kell hárommilliót produkálnia, amelynek a 2008. lesz az első teljes termelési éve - jegyezte meg Jürgen Hoffmann.
(stop-index.veszprem.hu)
Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!
Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Alumínium hidakat gyártanak Veszprémben
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu