Veszprém - Albérlet vagy kollégium? Mennyi az annyi?
Az egyetem a kezelésében lévő kollégiumokban illetve bérleményeiben körülbelül 1600 tanulónak biztosít elhelyezést. Az egyes kollégiumokban változó díjak és felszereltség várja a hallgatókat, amellett hogy az egyes helyeknek megvannak a maguk érezhető sajátosságai is: az egyik nagy létszámú, pezsgő-zajos élettel teli, míg a másik kevesebb szobával rendelkező családiasabb, csendesebb. Az egyetemnek egy Veszprémen kívüli, balatonalmádi bérleménye van: közel 90 főt fogad be a Neurus Kollégium, mely közvetlenül a Balaton partján található, és ehhez illő szolgáltatásokat, többek között strandolási és különböző vízisport lehetőségeket kínál a diákoknak. A legtöbb intézményben közös konyha, társalgó, televíziós szoba van, és az internet is mindenhol elérhető. Általában legfeljebb két lakóegységre jut egy vizesblokk, és egy közös helységben néhány mosógép áll a lakók rendelkezésére.
De mennyibe kerül mindez? A kollégiumok nagy részében egységesen 9.000 forint a havi bérleti díj, kivétel ez alól az őszre felújított Központi Kollégium és néhány éve átadott, PPP néven közismert Hotel Magister. Előbbiben kétszer háromágyas lakóegységek fogadják az egyetemistákat 11.000 forintos havidíjért, ami azt jelenti, hogy egy közös mosdó és fürdőegység áll a két szoba lakóinak rendelkezésére. A Hotel Magisterben két konstrukció közül választhatnak az ide jelentkezők: egy, az előbbihez hasonló rendszerű kétszer kétágyas lakóegységet, illetve egy önálló, kétágyas szobát foglalhatnak el 13.000 és 15.000 forintos díjért. Érdemes tudni és pénztárcánkat úgy előkészíteni, hogy a tanév első befizetése októberben, az utolsó májusban esedékes, és ekkor egyszerre két hónap (szeptember-október illetve május-június) díját kell befizetnünk a megadott határidőig, késés esetén pedig további 500 illetve az említett dupla befizetés esetén 1000 forintot.
Az albérletek díjai természetesen változatosabb képet mutatnak, attól függően, milyen állapotú, mekkora alapterületű, mennyire bútorozott és milyen szolgáltatásokat kínáló lakásba, esetleg házba költözne az egyetemista. Előfordul, hogy 7-8-an egy egész házat bérelnek, de a legnagyobb a másfél-két szobás lakások kínálata.
Anna egy lakótársával osztozik egy körülbelül 55 négyzetméteres, másfél szobás, bútorozott lakáson. Fejenként 17.500 forintos bérleti díjat, emellett -ugyancsak fejenként- átlagosan 15.000 forintos rezsiköltséget fizetnek. Ez nem csak a víz, fűtés és villany általányát, hanem a kábeltelevízió és internet havidíját is tartalmazza. Személyiségfüggő, hogy albérlet vagy kollégium - mondja Anna - Megszoktam, hogy elegendő tér áll rendelkezésemre. Biztosan jó buli lehet a sok ember és a folyamatos pörgés, de úgy gondolom, hogy talán túl sok is.
Sándor egy hasonló tulajdonságokkal rendelkező két szobás lakásban, ugyancsak egy lakótárssal osztozva a költségeken, 20.000 forintos bérleti- és évszaktól, fűtési szezontól függően 17-20.000 forintos rezsidíjat fizet. A legtöbb egyetemistához hasonlóan számára is nélkülözhetetlen az internet, amit tartalmaz ez az összeg. Korábban kollégista voltam - mondja -, azonban túl az államilag finanszírozott képzési időn nem igényelhettem kollégiumi elhelyezést, így maradt ez a lehetőség.
Ivett két albérletben is szerzett tapasztalatokat, az egyikben hárman másfél, a másikban ketten egy szobán osztoztak. Előbbi esetben a 20.000 forintos bérleti díj mellé havi 6-7.000 forintos rezsi, utóbbi esetben a 12.000 forint mellé 5-8.000 forint társult, ami tartalmazta az internetet is. A másfél szobás lakásban hárman kicsit sokan voltunk - mondja Ivett -, és a lakás egyébként is lelakott volt és csak részben bútorozott, így néhány bútort nekünk kellett megoldanunk. Az ismerőseim szerint ezek kifejezetten olcsó albérletek, a lélektani határ bérleti díjban valahol 15-18000 forint környékén van. Az albérlet kevésbé bulis és nyüzsgő hely, mint a kollégium, de több tér és idő jut tanulásra illetve megfelelő eszközök és hely van például a főzéshez, amivel a havi költségek adott esetben csökkenthetők is - tette hozzá.
(forrás:Vehír)
Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!
Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Albérlet vagy kollégium? Mennyi az annyi?
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu