Veszprém - Aláírták az állatkertben a megállapodást

Veszprém - Ingyenesen látogathatják a vakok és gyengénlátók, vakvezető kutyájukkal és kísérőjükkel a veszprémi vadasparkot. A háromoldalú együttműködési megállapodást hétfőn írta alá a Vakok és Gyengénlátók Veszprém Megyei Egyesülete, a veszprémi Lions Klub, valamint a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark.

Dr. Szőke László, a vakok egyesületének Veszprém megyei elnöke elmondta, hogy bár 10 éve létezik az esélyegyenlőséget biztosító törvény, máig vannak hézagok. Máig nehézkes a vakvezető kutyával való közlekedés, így infokommunikációs szempontból nem tökéletes az akadálymentesítés. Úgy véli, a mai megállapodás elindíthat egy folyamatot, s egyre többen csatlakoznak majd hozzájuk. Ennek érdekében kerekasztal beszélgetéseket szerveznek, melyre önkormányzatokat és intézmények vezetőit, képviselőit várják. Az állatkerttel is folytatódik az együttműködés, a jövőben közösen fognak olyan pályázatokon indulni, mellyel bővíthetik a látássérülteket segítő szolgáltatások körét.

Leitold László, a Lions Klub veszprémi elnöke megerősítette szerződő partnereit, hogy a továbbiakban is számíthatnak az oroszlános támogatására, hiszen 100 évvel ezelőtt az alapokiratban is alapvető célkitűzésként szerepelt a vakok segítése. Török és Leitold ezt a projektet is együtt dolgozták ki, azóta az állatkert igazgatója is a Lions Klub tagja.

A szerződést megelőzően, hogy minden aggályt eloszlassanak, a Stardog kutyaiskolával végeztettek teszteket. A kutyakiképzők megállapították, hogy a nevelt, tehát emberi kontroll alatt lévő ebek nem okozhatnak gondot más állatok között. Néha ugyan odakapják a fejüket egy számukra ismeretlen szerzemény láttán, de nyugodtan viselik az állatkerti sétát.

 

vehir.hu

 

Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz

Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!

Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - Aláírták az állatkertben a megállapodást

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu