Veszprém - A tudásra és az idegenforgalomra épít a királynék városa
Úgy tűnik, az ország egyik legszebb városának tartott Veszprém egyre jobban kihasználja különleges adottságait. A Balatonra, a Bakonyra és a számtalan történelmi látnivalójára építve a turizmust, míg egyetemére és jó nevű cégeire alapozva a tudást és a kutatást helyezte előtérbe.
"Legfontosabb célunk, hogy az itt élők és az idelátogatók is egyre inkább úgy érezzék, a királynék városában jó élni, érdemes sokszor idejönni" - mondja a történelmi belváros főterére néző irodájában Debreczenyi János polgármester. A több mint ezeréves, ma 60 ezer lakosú Veszprémnek, mind a múltjából, mind pedig földrajzi elhelyezkedéséből adódóan, kiválóak az adottságai, ám ezt ki is kell használni. A számos látnivaló és program viszont csak a közeli Balaton és a Bakony kínálta lehetőségekkel együtt, az ott élőkkel összefogva aknázható ki eredményesen.
Ezt követeli a turisztikai piacon kialakult egyre élesebb verseny is. A gazdasági növekedés motorja pedig az oktatás és az erre épülő kutatás, illetve termékfejlesztés. "Az elképzeléseket rendre egyeztetjük és összehangoljuk, többek között a Pólus programban ugyancsak részt vevő Székesfehérvárral. Hozzáteszem, a két város közötti együttműködés kiváló, annak ellenére, hogy itt ellenzéki, ott pedig kormánypárti többség van. Veszprém ugyan, bár pályázott, nem lesz Európa Kulturális Fővárosa 2010-ben, ám igyekszünk úgy dolgozni, s olyan programokat tető alá hozni, mintha nyertünk volna. Sikerre persze csak akkor van esély, ha az elmúlt időszakban megfogalmazott tervek és a már elkezdett fejlesztések nagy részéből valóság lesz, s a város valóban versenyképes alternatívát kínál a turisták és a befektetők számára is" - mondja a polgármester.
- Melyek a legfontosabb fejlesztési elképzelések?
- A város és az egész térség jövője szempontjából rendkívül fontos, hogy mielőbb elkezdődjön a 8-as út fejlesztése, bármilyen formában. Most azért harcolunk, hogy legalább Veszprém és Szentkirályszabadja között megvalósuljanak a tervezett beruházások. Erre az ottani repülőtér jövője szempontjából is nagy szükség lenne.
- Hol tart az ügy?
- Az egykori katonai légibázist megvásárló BudaWest Airport a közelmúltban elkészítette a több mint 400 hektáros repülőtér rövid, közép- és hosszú távú fejlesztési koncepcióját. Eszerint 2010 nyarától már 130-150 személyes gépek fogadására is alkalmas lesz az egész kelet-balatoni térséget kiszolgáló repülőtér. Mindemellett a programban technológiai és logisztikai központ, valamint szálloda, illetve különböző kereskedelmi és vendéglátó-ipari létesítmények építése is szerepel. Az önkormányzat, uniós források segítségével, folytatni szeretné a történelmi belváros rehabilitációját is. Ennek keretében többek között rendbe tennénk a szocializmus éveiben épült helyi "felhőkarcolót", amelyben egyébként jó néhány lakás is van. De a régi épületekben és ezek környékén is rengeteg még a tennivaló. Sürgős felújításra vár a Veszprém jelképének számító viadukt. A rekonstrukciót - amely közel 200 millió forintba kerül - az önkormányzat saját forrásból finanszírozza. Nagyon szeretnénk, ha az óvárosban lévő és immár eredeti funkciójában nem működő börtön egy újabb turistacsalogató látványosság, például börtönmúzeum lenne. Mindez azt jelenti, hogy egy sor területen csak akkor tudunk továbblépni, ha elképzeléseink megvalósítását uniós és központi források is segítik.
- Egy sor fontos beruházás viszont már az idén befejeződik, illetve elkezdődik.
- A nyár elejére elkészül az ország második legnagyobb multifunkciós rendezvényközpontja, amelyben valóban méltó helye lesz a különböző sportrendezvényeknek, a rangos kulturális eseményeknek, sőt a jövőben a régió legrangosabb kiállításainak és vásárainak is szeretnénk házigazdái lenni. Az év végére a városban gyakorlatilag teljes körű lesz a csatornázottság, s többévi huzavona után az is eldőlt, hogy hol és milyen formában épül meg a térség több mint 150 települését kiszolgáló hulladéklerakó.
- Veszprém gazdasági sikereit nagyrészt annak köszönheti, hogy az országban az elsők között sikerült megújítani az ipar szerkezetét, a város és a térség vállalatai a bérmunkáról és a tömegtermelésről áttértek a saját fejlesztésű termékek gyártására.
- Ehhez kellett az egyetem, amely immár a közép-dunántúli régió kulturális, oktatási és tudományos központja, s amely már hosszú évek óta nem elefántcsonttoronyként, hanem a szó legjobb értelmében szolgáltatóként működik. Az egész országból várja a fiatalokat. Legalább ilyen fontos, hogy tucatnyi, az elmúlt évek során Veszprémbe vagy környékére települt cég pedig munkahelyet, sőt az igazán jól képzettek számára kutatói, fejlesztői állásokat kínál. A lehetőséget az önkormányzat üres lakásokkal teszi még vonzóbbá.
- Sikerül-e - immár uniós keretek között - a kiterjedt testvérvárosi kapcsolatokból profitálni?
- A sokasodó feladatok nem mindig teszik lehetővé, hogy minden meghívásnak eleget tegyek, de legutóbb a finnországi Rovaniemiben felvetettem, akkor tudnánk kiteljesíteni az együttműködést, ha az ezer tó országában is több hazai, például veszprémi üzemekben készült terméket lehetne kapni. Erre többek között kiváló lehetőséget kínál a faipar. A Balaton Bútorgyár is szívesen szállítana a skandináv piacra, ha erre lehetőséget kapna. Mindemellett szívesen látnánk több finn turistát, sőt befektetőt is a térségben.
veszprem.hu-napi gazdasag
Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!
Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - A tudásra és az idegenforgalomra épít a királynék városa
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu