Veszprém - A szomszéd rétje
"Bár Budapesten van hazánk két legnagyobb sportcsarnoka, és még a debreceni is nagyobb valamivel a veszpréminél, ebben a percben mégis mi vagyunk a legjobbak, hiszen ez a legújabb csarnok" - mondta köszöntőjében Debreczenyi János polgármester, aki az arénát építő 75 cégnek is köszönetet mondott. Beszédében hangsúlyozta: egy sportcsarnokot azért létesítenek, hogy az emberek sportszerű találkozásának és egymás megbecsülésének a színtere legyen.
"Nagyszerű, hogy a sportra és a kultúrára milliárdokat tudott áldozni egy város: Veszprém ezzel szerződést kötött a jövővel" - mondta Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, aki neves sportolók, olimpiai bajnokok társaságában érkezett az avatóra. "Olyan sport- és kulturális központ ez, amelynek méretei minden nemzetközi elvárásnak megfelelnek" - tette hozzá a sportvezető, aki szerint nemcsak a fantasztikus kézilabdától lesz nagy zaj az arénában, hanem sok sikeres kulturális rendezvényt is tartanak majd. A tízezer négyzetméter alapterületű klimatizált csarnok, az aluljárók, a körforgalmak, a kilencszáz férőhelyes parkoló és a helikopter leszállópálya 4,2 milliárd forintos beruházással, egy év alatt épült fel. A világszínvonalú "Kristálypalota" avatóünnepsége három napon át zajlott, látványos és gazdag programkínálattal, amelyre a koronát Zséda koncertje és a Boney M múltidézése tette fel. Bár az akusztikával volt némi gond, de a szervezésre nem lehet panasz. Pergő műsorok jellemezték a programsorozatot, sőt, a szünetekben sem volt üresjárat vagy unalmas várakozás. Némi irigységgel néztem körbe az aréna technikai felszereltségét és műszaki megoldásait illetően. A kosárlabdapalánkot például felhajtható módon erősítették a tetőszerkezethez, az oldallelátó első hat széksora a felső sorok alá betolva elrejthető, a tágas előtér önálló rendezvényekre is alkalmas, a büfé és a mosdó is kulturált. Egyszóval, fehérváriként csak irigykedhetünk, hogy a veszprémiek ilyen létesítménnyel gazdagodtak.
(forrás:veszprem.hu-Fehervar.net - Vehír)
Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!
Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - A szomszéd rétje
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu