Veszprém - A kitelepített német nemzetiségűekre emlékeztek

Veszprém - Bánd német nemzetiségű lakóinak 60 évvel ezelőtti kitelepítésére emlékeztek a Veszprém megyei településen, ahol az ünnepségre érkezett az Országgyűlés elnöke is.

A magyar valamint a magyarországi németek himnuszának elhangzása után Schindler László polgármester köszöntötte a megjelenteket s egyben tolmácsolta Mádl ferenc volt köztársasági elnök üdvözletét. A település vezetője köszönetet mondott dr. Szili Katalinnak, hogy a politika szereplői közül elsőként a parlamentben kért bocsánatot a 2. világháború után a magyarországi németeket ért igazságtalan döntések miatt.

Dr. Szili Katalin beszédében úgy fogalmazott: a 20. század sok rettenete egyetlen eszme, a homogén nemzetállam létrehozásának szándéka miatt történt. Emlékezni kell, hogy a jövőben ne fordulhasson elő, hogy embereket származásuk, nemzetiségük, vallásuk miatt kirekesztenek, megbélyegeznek- hangzott el a megemlékezésen.

Az ünnepség végén a résztvevők megkoszorúzták a kitelepítési emléktáblát, köztük a házelnök valamint Katanics Sándor és dr. Horváth Zsolt országgyűlési képviselők.

Ezt követően az elnökasszony a herendi porcelánmanufaktúrában tett látogatást, ahol elmondta segítséget ad ahhoz, hogy a manufaktúra megmaradjon magyar nemzeti vállalatként és ne lehessen azt privatizálni. Szili Katalin meglátása szerint érdemes lenne a hazai hungaricumokról is szabályozást készíteni.

veszpremtv.hu

Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz

Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!

Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - A kitelepített német nemzetiségűekre emlékeztek

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu