Veszprém - A haza minden előtt
Mi 1956 mérlege? - kérdezte a professzor. 2500 halott, 20000 sebesült, és több ezer család, aki az akasztófa árnyékában élt és rettegett a haláltól. Dr. Papp Lajos úgy véli, megbocsátani krisztusi feladat, a felejtés viszont a nemzet halála. Mi a jövő feladata? Tisztán látni, és láttatni a múltat. A fehér legyen újra fehér, a fekete pedig újra fekete. A szónok példaként említette Nagy Imre miniszterelnököt, akiről mindannyian tudjuk, nem volt forradalmár. Ahogy a professzor fogalmazott: bizonytalan múltú bolsevik volt, aki korábban sorra söpörte le a gazdák padlását. Nagy Imre tehát nem forradalmár, de tiszta múltú magyar ember, miniszterelnök, akinek, amint önálló döntésre nyílt lehetőségre, nem árulta el hazáját, sőt életét adta érte. - mondta a szívsebész doktor, majd felidézte a forradalom miniszterelnökének perében az utolsó szó jogán megfogalmazott gondolatait, melyek váteszi képességekre utalnak, hiszen Nagy Imre akkor úgy fogalmazott: tudom hogy rehabilitálni fognak, csak attól félek, azok rehabilitálnak majd akik kivégeznek. Nagy Imre elfogadhatatlannak és jogtalannak tartotta a rá kimondott halálos ítéletet, de kegyelmet nem kért.
Kié is volt az 1956-os forradalom? Ezt a kérdést sokan feltették országszerte a megemlékezéseken. Dr. Papp Lajos szerint a tiszta szívű gyermekeké, ifjúságé, a munkásoké és a szellem napszámosaié, akiket nem kötött pénz, karrier, hatalom, mert tudták, hogy a legszentebb közös vagyonunk a haza. A szabadságvágyat egyetlen idegen hatalom sem tudta kioltani a magyarságból, viszont ma egy arctalan ellenség fenyegeti nemzettudatunkat, ez pedig a pénz. Vissza kell állnunk 56 útjára, csillagra, példaképekre van szükségünk, olyan példaképekre, mint a forradalom hősei voltak. Valamint felnyitni gyermekeink szemét, fehérre mosni a piszkosszürkét és tisztán fogalmazni. Akkor majd nem lesz más, mint egy gondolat, egy szó és egyetlen tett: a haza minden előtt. - zárta szavait professzor Papp Lajos.
Az ünnepi beszédet követően a veszprémi Petőfi színház színészei emlékeztek a forradalomra. Megidézték a Veszprémben lezajlott eseményeket és a veszprémi forradalom mártír hősét, dr. Brusznyai Árpádot. Az önkormányzat, a jobb oldali pártok, egyesületek és civil szervezetek a Brusznyai emlékműnél, Melokko Miklós szobránál helyezték el koszorúikat. Az MSZP és az SZDSZ korábban úgy döntöttek, nem vesznek részt a közös ünnepségen, ők délután fél háromkor a színházkertben a kopjafánál néma főhajtással emlékeztek 56 hőseire.
(forrás:veszprem.hu-Vehír)
MCOnet Veszprém Online - veszprem.mconet.biz
Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!
Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - A haza minden előtt
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu