Veszprém - A cserediák programok

Veszprém - Hivatalában fogadta Lasztovicza Jenő, a Veszprém megyei közgyűlés elnöke Ausztrália magyarországi nagykövetét, aki dr. Navracsics Tibor meghívására és kíséretében érkezett a megyeszékhelyre.

Lasztovicza Jenő valamint a nagykövet közös megbeszélésén sok szó esett Veszprém megye 4 borvidékéről, azok szőlészetéről, borairól. Felmerült ugyanis a lehetőség, hogy a megye neves borászai tapasztalat cserére Ausztráliába utazzanak- tájékoztatott a megyei közgyűlés elnöke.

Alexander John Brooking nagykövet arról számolt be: a nap jelentős részét a Pannon Egyetemen töltötte, hiszen céljuk, hogy növeljék a csereprogramok számát a magyar és az ausztrál diákok között; szeretnék azt is, ha ebből a régióból minél több fiatal utazna az óceánon túlra.

Ausztrália magyarországi nagykövete hozzátette: jelenleg 300 ezer nemzetközi diák, köztük 800 magyar tanul a kontinensen, ezért is fontos, hogy a küldő és fogadó ország együtt tudjon működni egymással. Brooking nagykövet hangsúlyozta továbbá: motiváló lehet sok hallgató számára, hogy náluk engedélyezett, hogy a fiatalok tanulmányaik mellett dolgozhatnak, így a keresett pénzből turistáskodhatnak és megismerhetik Ausztráliát.

A nagykövet a mai napon részt vett az Ausztrál Tanulmányok Regionális Hálózatának tanácskozásán valamint a Pannon Egyetem bölcsész-kari konferenciáján is.

Alexander John Brooking szerint jó lenne, ha minél több ausztrál látogatna Magyarországra. Számuk az idei évben mintegy 40 ezer főre tehető, ez az ottani lakosság nagy százalékát jelenti; s a nagykövet meglátása szerint közülük sokan átutaztak Veszprém megyén is.

veszpremtv.hu

Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz

Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!

Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - A cserediák programok

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu