Veszprém - „Ez katasztrófa” - mondta Veszprém polgármestere. Marian Cozmát egy veszprémi szórakozóhely előtt gyilkolták meg
Debreczenyi közölte: a városházára és a Veszprém Arénára kitűzték a gyászlobogót. A polgármester - szavai szerint - „elkeseredett", mert Veszprém a „béke szigeteként" volt mindig ismert, ebben a városban a közvéleményt megrázó, különösen súlyos bűncselekmény rég nem fordult elő. Debreczenyi elmondta: a bűnesetről vannak belső kamerás felvételek. Információi szerint egy nagy túlerőben lévő társaság Marian Cozmát - aki békésen táncolt egy lánnyal - minden előzetes szóváltás nélkül kirángatta a bárból, majd az utcán mellbe szúrták. A segítségére siető Ivan Pesic kapust hátulról vesén szúrták, Zarko Sesumnak, a klub irányító játékosának pedig súlyos fej- és szemsérüléseket okoztak. A polgármester hangsúlyozta, hogy az önkormányzat mindhárom sportoló családjának anyagi segítséget nyújt. Közlése szerint Marian Cozma, Zarko Sesum és Ivan Pesics szülei, testvérei, rokonai útban vannak már Veszprém felé.
A helyszínen tartózkodik > Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője is, aki az MTI-nek elmondta: megrendült a szörnyű bűntett miatt, rettenetes, hogy Veszprém belvárosában ilyen megtörténhetett. Pótolhatatlan veszteség érte az európai hírű veszprémi kézilabda klubot - tette hozzá. Navracsics Tibor hangsúlyozta, hogy mély részvétét fejezi ki az elhunyt Marian Cozma és a két súlyosan sérült játékos szüleinek, hozzátartozóinak, továbbá a kézilabda klubnak és a város sportszerető közönségének. Navracsics Tibor is békességre és a gyászuk méltóságteljes kifejezésére intette a belvárosban gyülekezőket.
Ghionea: Romák támadtak Cozmára
Az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva Valentin Ghionea, a Pick Szeged kézilabdacsapat ugyancsak román játékosa azt mondta: öt-hat roma származású személy volt a támadó az incidensben - idézi a távirati iroda a játékost. Mint elmondta: Marian Cozmának esélye sem volt a túlélésre, miután szíven szúrták, hiába érkezett azonnal a helyszínre a mentő, és hiába próbálták két órán keresztül újraéleszteni. Ghionea szerint a rendőrségnek rövid időn belül sikerül majd azonosítania az elkövetőket, mivel az éjszakai szórakozóhely közelében felvevőkamera van felszerelve.
MSZP: Cozma halála súlyos csapás a veszprémieknek
Az MSZP mélyen együtt érez az elhunyt családjával, a sérülteknek pedig mielőbbi gyógyulást kíván - közölte Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezető-helyettese, valamint Pál Béla és Katanics Sándor, Veszprém megye két szocialista országgyűlési képviselője vasárnap az MTI-vel. Mint írták, mély felháborodással értesültek a veszprémi kézilabdásokkal történt tragédiáról. Marian Cozma halála és csapattársainak sérülése súlyos csapás a veszprémieknek, a sportot szeretőknek és az egész országnak - hangsúlyozták. „Meggyőződésünk, hogy a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság mindent megtesz annak érdekében, hogy ezen aljas cselekedet elkövetőit a lehető legrövidebb időn belül kézre kerítsék" - olvasható közleményükben.
Draskovics is Veszprémbe megy
Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter is elindult Veszprémbe, hogy a helyszínen tájékozódjon a vasárnap hajnalban történtekről - értesült az MTI kormányzati forrásból. Az MTI információi szerint a miniszter délután a helyi rendőri vezetőkkel egyeztet. Gyenesei István, a sportot is felügyelő miniszter vasárnap kora délután óta már Veszprémben van.
A magyar szurkolótáborok megrendüléssel fogadták a szörnyű támadást
Az országos szurkolói szervezet megalakításán fáradozó magyar szurkolótáborok mély megrendüléssel fogadták a veszprémi játékosokat ért szörnyű támadás hírét - olvasható Boros Bánk Levente közleményében. A történtek miatt részvétünket fejezzük ki Marian Cozma családjának, hozzátartozóinak, a Veszprém csapatának és szurkolóinak, valamint minden sportbarátnak - teszi hozzá. A sérülteknek mielőbbi felépülést kívánunk, elvárjuk az események pontos kivizsgálását, az elkövetők gyors kézre kerítését és szigorú megbüntetését! - zárul a nyilatkozat.
(forrás:veszprem.hu-MTI-MNO)
MCOnet Veszprém Online - veszprem.mconet.biz
Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz
Küldjön egy képeslapot ismerősének Veszprém városról!
Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Veszprém - „Ez katasztrófa” - mondta Veszprém polgármestere. Marian Cozmát egy veszprémi szórakozóhely előtt gyilkolták meg
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu