Tíz éve az idősekért
A megyeszékhely polgármestere köszöntötte e szavakkal 19-én, szerdán az egyesített szociális intézmény lakóit abból az alkalomból, hogy az idősotthon tíz éves lett. Debreczenyi János szólt arról, a tíz esztendő gyorsan elrepült, de a múló időnél sokkal fontosabb az, hogy milyen tartalommal töltjük meg. A Török Ignác utcai szociális intézmény nem csupán egy épület, a benne élők otthonává lett, Kisné Lovasi Mária igazgató vezetésével azzá tette az ott dolgozó szakmai stáb. Kisné Lovasi Mária visszatekintett az alapításra, megemlítve, hogy az akkor létrehozott intézmény 50 éves hiányt pótolt. Úgy gondolta, a 10. évfordulót méltó módon kell megünnepelni, ezért hívta meg az eseményre a lakók családtagjait, valamint azokat, akik annak idején munkájukkal segítették az otthon létrejöttét.
A polgármester köszöntötte azt a hat embert, akik a kezdetektől itt élnek. Virágcsokrot adott át Horváth Kálmánnénak, Nagy Károly-nénak, Katz Jánosnénak, Juhász Györgynek, Kajdi Jánosnénak, valamint az otthon egyik legidősebb lakójának, a 98 esztendős Fogl Vilmosnénak. Az évforduló alkalmából Veszprém Város Arany Emlékérmével jutalmazta Égi Gabriella vezető ápolót, valamint Marton Andrea gazdasági vezetőt. A város ezüst emlékérmével tüntették ki Szalai Józsefet, a Külsővati Idősek Otthona Módszertani Intézet igazgatóját. Kisné Lovasi Mária Pro Meritis-emlékérmet vehetett át Debreczenyi Jánostól.
(forrás:veszprem.hu-Napló-MTI)
Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Tíz éve az idősekért