Terjeszkedik az Aldi - Veszprém
Veszprém - "Jövőre nyitja meg első áruházait hazánkban a világ egyik legnagyobb diszkontlánca, az Aldi. Első körben nyolc nagyvárosban, köztük a megyeszékhelyen alakítanak ki régióközpontokat, s itt nyílnak az első üzletek is.
A Budapesti Corvinus Egyetemen rendezett karrierexpón az Aldinak volt az egyik legnagyobb standja, a cég munkatársai az egyetemisták közül toborozták a munkaerőt. Az ott osztogatott anyagokból kiderült, a kemény diszkontként számon tartott német üzletlánc nyolc városban nyitja meg első üzleteit. A tervek szerint Veszprém mellett Budapesten, Győrben, Zalaegerszegen, Pécsett, Szegeden, Debrecenben és Miskolcon nyílnak diszkontáruházak 2008-ban. Azt továbbra sem jelentették be, hogy Aldi, vagy a szomszédos Ausztriában használt, s ezért hazánkban talán jobban ismert Hofer néven futnak majd az üzletek. Mivel azonban a fővárosi állásbörzén az Aldi márkanevet használták, minden bizonnyal ez lesz az új diszkontlánc neve Magyarországon. Az előrejelzések szerint egyébként látványos belépőre készül a németországi Essenből indult cég, összesen négyszáz üzlettel hengerelné le a piacot. A vásárlók nyilván örülnek a kínálat további bővülésének, a piaci verseny lenyomja az árakat. Azért felmerül a kérdés: elég nagy-e a veszprémi piac ahhoz, hogy eltartson egy újabb diszkontáruházat? A két hipermarket, a Tesco és az Interspar mellett - mindkét cégcsoport üzemeltet kisebb alapterületű szupermarketeket is - a szintén kemény diszkont Lidl (a cégcsoport információink szerint még egy üzlet nyitására készül a Cholnoky-városrészben), a Penny Market, a Reál, a Honi Élelmiszer, a Smatch és a CBA-csoportnak is található áruháza Veszprémben, valamint bizonyos szegmensben konkurenciának számít az Interfruct is."
Forrás: www.naplo-online.hu
Szóljon hozzá fórumon: Terjeszkedik az Aldi - Veszprém
Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz
Képeslapküldő : Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarország.mconet.biz
Forrás: www.naplo-online.hu
Szóljon hozzá fórumon: Terjeszkedik az Aldi - Veszprém
Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz
Képeslapküldő : Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarország.mconet.biz