Reptér kép - a szakhatósági vizsgálatokra várnak

A reptér ügyében érintett négy település képviselői tartottak közös, informális, ám zárt ülést kedden délután Balatonalmádiban.

A megbeszélésen a polgármesterek vezette fórumon elsősorban nézeteiket szerették volna egymáshoz közelíteni. A több órás megbeszélést követően Keszey János (Balatonalmádi), Debreczenyi János (Veszprém), Iványi András (Szenkirály-szabadja) és Szedlák Attila (Litér) tartott sajtótájékoztatót, melyen elhangzott, hogy az eszmecsere kulturált mederben zajlott, de szükségesnek tartják, hogy a későbbiekben folytassák a közelítő tárgyalásokat. Keszey János elmondta, hogy a négy település megjelent képviselői áttekintették az előzményeket, ám jelenleg a környezetvédelmi hatóságok térfelén „pattog a labda", vagyis az érintettek várják a szükséges hatástanulmányokat, szakvéleményeket. Megállapodásról azonban még korai lenne szólni - mondotta -, mert egyelőre nagyon messze vannak még egymástól.

Debreczenyi János megemlítette, hogy március 18-án tárgyalt már Keszey Jánossal, s a megbeszélések „korrekt mederben folytak", akárcsak a mostani, négyoldalú találkozón. Hangsúlyozta: egyik település részéről sem hangzott el, hogy nem akarnának repülőteret. Inkább azt vizsgálták, miképp lehet azt megvalósítani. Hozzátette: két hónap múlva ismételten összeülnek, de akkor már a beruházókkal és azok szaktanácsadóival tartják meg a fórumot. A cél az, hogy az érintett térség lakosságával is el tudják fogadtatni a repülőtér tervét.

Iványi András a repülőtér beindításának feltételeit sorolta fel. Azzal érvelt, hogy a 2008 szeptemberében elfogadott rendezési tervet követően tudták csak a kérelmeket beadni a szakhatóságokhoz, ez is a késedelem egyik oka. Az, hogy a rövidesen várható szakhatósági eredmények milyen befolyással lesznek a projektre, „jót és rosszat is tartalmazhat". Hozzátette azt is, hogy lakossági körökben széles tiltakozás folyik a reptér ellen.

Szedlák Attila megismételte: mind a négy település „reptér-párti", s Litért különösen érinteni a kiemelt beruházás, mert a reptér mellett területtel rendelkeznek, így érdekeltek a beruházás folytatásában.
Újságírói kérdésre válaszolva Debreczenyi János elmondta, hogy a befektetők távolmaradását az érintettek kérték. Hozzátette: sem Almádi sem Szentkirályszabadja nem kéri az eredeti szerződés módosítását, mert annak beláthatatlan vonzatai lennének.
Iványi András pedig arra utalt, hogy a leszállópálya jelenlegi állapotában nem alkalmas nagy gépek fogadására. A lakosság megnyugtatása érdekében azt is elmondta, hogy csak nappali repülésekhez járul hozzá a település. A többször is kért pályaelfordítás kapcsán kijelentette: az számos más település tiltakozását jelentené.
Keszey János leszögezte: a pálya elfordításának szükségességét az idő dönti el. Ebből származik ugyanis a legtöbb probléma, vita, ám ha összevetjük a felújítás és a meghosszabbítás (500 méterrel meg kell hosszabbítani a 8-as út irányába a pályát) költségeit, lehet, hogy a 180 fokkal elforgatott fel- és leszállópálya költségei sem lennének magasabbak.

(forrás:veszprem.hu-Vehír)

Szólj hozzá a Veszprém fórumon:  Reptér kép - a szakhatósági vizsgálatokra várnak