Pénzt hoz a november: 120 ezer Ft-ot kap több millió nyugdíjas - Veszprém

Veszprém - Egy időben négyféle összeg érkezik az érintettekhez.
Megkezdték az emelt összegű nyugdíjak folyósítását. Ebben a hónapban átlagosan 120 ezer forintot kap a mintegy 2,7 millió érintett - közölte a kormányszóvivő. A Fidesz szerint néhány százaléknyi plusz nyugdíjjal nem lehet ellensúlyozni azokat a nehézségeket, amelyeket a kormány a nyugdíjasoknak okoz.

A nyugdíjasokhoz egy időben négyféle összeg érkezik: a novemberi, már megemelt nyugdíj, a tíz hónapra visszamenőleg járó emelés, a 13. havi nyugdíj második, már emelt összegű részlete, valamint ennek első, már márciusban kifizetett részletének korrekciós különbözete - mondta Budai Bernadett.

A korábbi évek gyakorlatának megfelelően a kabinet idén ősszel is felülvizsgálta és korrigálta a januári nyugdíjemelés mértékét. Idén a januári és a novemberi emeléssel együtt a nyugdíjasok összesen 6,5 százalékos emelést kapnak.

A szóvivő kiemelte, hogy a nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások novemberi emelkedése összesen 63,5 milliárdos többletkiadást jelent. Jövőre a nyugellátásokra mintegy 8,4 százalékkal több pénz jut az ideinél, miközben a kormány inflációs előrejelzése szerint az árak átlagosan 4,5 százalékkal emelkednek.

Budai Bernadett kitért arra, hogy a kabinet nagyobb segítséget szeretne adni azoknak, akik a legnehezebb helyzetben vannak, ezért a jövő januári 4,9 százalékos emelésen felül az igazságossági nyugdíjprogram keretében nagyjából 760 ezer ember kap többletemelést.

Ugyanezen program eredményeként az 1991 és 1996 között megállapított saját jogú nyugdíjak összegét emelik, négy és tíz százalék közötti mértékben - közölte. Hozzátette: az igazságossági nyugdíjprogram jövőre 37 milliárd forint többletemelést jelent 520 ezer öregségi-, és 240 ezer rokkantnyugdíjasnak.

Fidesz: ez nem kegygyakorlás, hanem kötelezettség

A Fidesz szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: ez az emelés nem a Gyurcsány-kormány kegygyakorlása a nyugdíjasokkal szemben, hanem olyan törvényi kötelezettség teljesítése, amelyet még az Orbán-kormány időszakában alkottak meg. Szijjártó Péter szerint ugyanakkor a néhány százaléknyi plusznyugdíjjal nem lehet egyensúlyozni azokat a nehézségeket, amelyeket a kormány a nyugdíjasoknak okoz.

Hangsúlyozta: szociális válság a nyugdíjasokat még inkább sújtja, mint más társadalmi rétegeket, mert pontosan azoknak az alapvető megélhetési cikkeknek és szolgáltatásoknak az árai emelkedtek drasztikusan, amelyeket mással nem lehet kiváltani. Mint mondta, a nyugdíjasinfláció eléri 12 százalékot, ami meghaladja az átlagos infláció mértékét. Szijjártó Péter szerint a kormány gazdaságpolitikájának legfőbb vesztesei a nyugdíjasok.

Forrás: www.hirado.hu

Szóljon hozzá fórumon: Pénzt hoz a november: 120 ezer Ft-ot kap több millió nyugdíjas - Veszprém

Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz

Képeslapküldő : Küldjön képeslapot ismerősének!

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu