Nem titkolózik Debreczenyi

Rövidesen sajtótájékoztatón számol be Veszprém polgármestere a köztársasági elnöknél tett látogatásáról.
- Én is megkaptam a köztársasági elnöki titkárságtól azt a levelet, amit Katanics Sándor képviselő úrnak küldtek. A véleményem erről röviden: korrekt levél volt - mondta a vehir.hu érdeklődésére Debreczenyi János csütörtök délelőtt.

A reagálás sem marad el, ugyanis a hónap végéig sajtótájékoztatón kíván Debreczenyi János a közte és Sólyom László köztársasági elnök között lefolytatott eszmecseréről nyilatkozni. Az eseményen ott lesz a hivatali szakértő, Simon Jójárt Sándor, valamint Péterné Rózsa Mária képviselő is.

Azért tartom szükségesnek, hogy mindhárman ott legyünk a sajtótájékoztatón - magyarázta Debreczenyi János -, mert ugyanebben a felállásban voltunk az elnök úrnál is. A sajtótájékoztató időpontját is csak később tudom megjelölni, mert Péterné Rózsa Mária szabadságon van, s vele is egyeztetnem kell.

(forrás:veszprem.hu-vehir)

Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Nem titkolózik Debreczenyi