Nehéz helyzetben az önkormányzatok
A 2009. július 30-i rendkívüli városházi sajtótájékoztatónak két fő témája volt. Az első, az önkormányzatokat érintő elvonások. Simon Róbert Balázs alpolgármester ezzel kapcsolatban elmondta, a kormányzati tervek szerint 2010-ben 120 milliárd forintos lesz az önkormányzatokat érintő támogatás csökkentés. Az idei központi költségvetés tervezésekor 1345 milliárd forintot irányoztak elő az önkormányzatoknak, vagyis a 120 milliárdos csökkentés az éves összeg közel egytizedének elvonását jelentené.
Éppen ezért Borkai Zsolt polgármester és Debreczenyi János Veszprém polgármestere közös levélben fordult az Alkotmánybírósághoz, amelyben alkotmányossági szempontból a törvény felülvizsgálatát, valamint annak megsemmisítését kérik.
forrás:gyor.hu
Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Nehéz helyzetben az önkormányzatok