Mi áll a főrendőr leváltásának hátterében? - Veszprém
Veszprém - Nem tudni miért, de váratlanul leváltották a Nemzeti Nyomozó Iroda főigazgatóját Bolcsik Zoltánt. A magyar FBI első embere ezután Veszprém-megyét irányítja, és egyelőre Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter nem részletezte a vezércserét.
Így az is elképzelhető, hogy a FIDESZ kormány idején, még Pintér Sándor belügyminiszter által kinevezett főrendőr csupán a politikai csaták áldozata lett. Sokak szerint a móri fiaskó sem tett túl jót az NNI ismert vezetőjének.
A Takács Albert által bejelentett főrendőr-cserék egyik legnagyobb és egyben legváratlanabb vesztese a Nemzeti Nyomozó Iroda főigazgatója, Bolcsik Zoltán. Az NNI első számú főrendőre azonban a szokásokkal ellentétben nem lett sem rendőrségi, sem miniszteri főtanácsos, és bizony nem is buktatták feljebb, ahogy szokták egy kényelmes államtitkári székbe. Nemes egyszerűséggel kinevezték Veszprém-megye főkapitányának, ami felér egy lefokozással.
A döntés azért is furcsa, mert a magyar FBI-t irányító csúcsvezető talán jóval többet tud a szervezett bűnözésről, és a különféle maffia gyanús dolgokról, mint bárki más ebben az országban. Így talán a képességei ezen a területen nem egy megyei főrendőri poszthoz mértek, ami nem a többi megyei főtiszt hozzá nem értését jelenti.
Bolcsik Zoltán dandártábornoknak nem új egy megyei szervezet irányítása, hisz igazi főrendőri pályafutását még a Pest- Megyei Rendőr-főkapitányságon kezdte. Majd a FIDESZ kormányzása alatt Pintér Sándor belügyminiszter a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság vezetőjének nevezte ki Bolcsikot. A fiatal főrendőr széke a kormányváltást követően megremegett, de jött a móri mészárlás, amelynek a nyomozását az NNI irányította, és hamar sikerült is elkövetőket találni. Így mindenki maradt a helyén. Sőt 2004-ben bizalmat kapott az MSZP vezetésétől is, hisz maga Lamperth Mónika miniszter nevezi ki a név és szervezeti átalakításon átesett SZBEI jogutód egységének, a Nemzeti Nyomozó Iroda főigazgatójának Bolcsik Zoltán dandártábornokot.
Forrás: www.veszpreminapilap.hu
Szóljon hozzá fórumon: Mi áll a főrendőr leváltásának hátterében? - Veszprém
Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz
Képeslapküldő : Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu