Megújult a Simonyi iskola sportpályája

A Simonyi iskola három egykori és egy mostani diákja kezdeményezte, hogy megújuljon a balesetveszélyes sportpálya.

A történet úgy kezdődött, hogy Bíró Mátyás, Blum Márton és Keszeg Attila felkereste Baumgartner Lajos önkormányzati képviselőt, aki minden bizonnyal meglepődött, hogy a kis delegáció nem felnőtt férfiak küldöttsége, hanem a simonyis diáksereg küldötte. A fiúk elpanaszolták, hogy a pálya áldatlan állapotban van, amit többször maga a képviselő is konstatált.
Bizony, a '70-es évektől nem nagyon történt változtatás a népszerű sportpályán. A felmérést követően kiderült, hogy ez ötmilliós tétel lehet. Az elhatározást tett követte, s a polgármesteri hivatal hathatós segítségével mára be is fejeződött a felújítás első üteme.
A képviselő az avatási ünnepségen jelentette be, hogy a szomszédos, illetve az iskola melletti kispálya is rövidesen felújíttatik, minden bizonnyal a diákok és a környéken élők nagy örömére.
Az ünnepségre Debreczenyi János polgármester ajándékkal érkezett: átnyújtotta Ebele Ferencné iskolaigazgatónak azt a kézilabdát, melyet az MKB Veszprém csapatának tagjai dedikáltak. Egy avatásra váró focit hozott Némedi Lajos, az oktatási és sportbizottság elnöke is az ifjúságnak.
A megújult sportpályát nagy örömmel vették birtokukba a simonyisok, akik először egy kedves kulturális műsorral, majd - természetesen - sportbemutatóval örvendeztették meg a vendégeket, s magukat is.

(forrás:veszprem.hu-Vehír)

zólj hozzá a Veszprém fórumon:  Megújult a Simonyi iskola sportpályája