Megemlékezés Gyulafirátóton

A nemzet holtrája, Radics Józsefre emlékeztek Veszprém megyében, Gyulafirátóton, a szovjet támadás utolsó áldozatára. A nemzeti hős 25 éve halt meg, mikor is egy tank halálra gázolta.

Czaun János Fideszes önkormányzati vezető elmondta, létrehozzák ezt az emlékhelyet, és ezzel lezárnak minden félelmet, amit a régi kor hagyott maga után. Hiszen mindenki aki átélte a történteket tudja, hogy mi volt régen, és az emléktábla mindenkinek szól aki hasonlókat élt át, mint Radics József. A tolvajlások, a nők molesztálása, erőszakoskodások elég indok ahhoz, hogy soha többet ne engedjünk meg hasonlót. Mindent, ami történt hiábavaló volt elviselni.

 

Hende Csaba

 

A megemlékezésen Hende Csaba honvédelmi miniszter is beszédet mondott, szavaiból kihallatszott, a világon bárhol előfordulhatnak hasonló események, azonban ez mégsem egy szokásos haláleset volt. Meg kell becsülnünk a szabadságot, amivel rendelkezünk és ezt azok értik meg igazán, akik részei voltak a Kádár-rendszernek. Nem mindennap történik meg ugyanis, hogy egy szovjet tiszt kedve szerint tankkal vet véget egy kocsmai verekedésnek, s a bűnöst nem állítják törvényszék elé.

A Gyulafirátóti Önkormányzat ezen tragédiák emlékére állította fel emléktábláját. A keretrendezvényen Radics József több családtagja is megjelent. A tragédia helyszínén többek között megjelent Brányi Mária alpolgármester is.

 

 

Zaffer Diviána