Ladányi Andreáé a fődíj – A tánc ünnepe

Ladányi Andrea kapta az idei Tánc Fesztiváljának fődíját, amit a szombati záró produkció, a Kalevala bemutatója után vehetett át a táncművész. Értékesek azok a fesztiválok, amelyek a minőségről, a szakmai hozzáértésről szólnak, amelyeket egy művészeti ág képviselői annyira fontosnak tartanak, hogy ragaszkodnak hozzájuk. Négynaposra szűkült a program, a kortárs tánc kiemelkedő együttesei azonban jelen voltak.
Vándorfi László és Krámer György, a fesztivál szervezői táncosoknak és nézőknek idén is alkalmat teremtettek az együttlétre, találkozásra, párbeszédre. Ahogy Pongor Ildikó táncművész, az egyik zsűritag fogalmazott: a Szegedi Kortárs Balett, a Bozsik Yvette Társulat és a Közép-Európa Táncszínház reneszánszukat élik.

Az eredményhirdetést szombat este tartották, a Fortedanse Kalevala című produkciója után. Jancsó Miklós filmrendező, a zsűri állandó tagja, elnöke azt mondta, sok zsenit, különleges tehetséget látott ezen a remek fesztiválon. A gratuláció mindenkit megillet. A közönségdíjat a Szegedi Kortárs Balett Carmina Burana című előadása nyerte, a zsűri a legjobb férfitáncosnak a Közép-Európa Táncszínház három előadóját, Major Lászlót, Katonka Zoltánt és Kiss Róbertet szavazta meg, a legjobb női táncos a Bozsik Yvette Társulat tagja, Krausz Aliz.

Különdíjat kapott a Horváth Csaba rendezte Kalevala, a fődíj Ladányi Andreáé, aki a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tundecsongor.hu című táncjátékát, valamint saját produkcióját, a GastroBalettet rendezte. A zsűri döntése alapján a legjobb fotókollekció díja az idén Kenyeres Csilláé. Az előadásokat megörökítő fotósok is díjat alapítottak, amit a Kalevaláért ítéltek oda. Az elismerést, egy saját fotót a tavalyi fesztivál fotós győztese, Gáspár Gábor adta át Horváth Csaba rendező-koreográfusnak.

(forrás:veszprem.hu-Napló)

Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Ladányi Andreáé a fődíj – A tánc ünnepe