Közel félmilliárdból fejlesztik a Kozmutza iskolát
Ekkora összegből történhetnek fejlesztések a megyei fenntartású Kozmutza Flóra Óvoda, Általános iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégiumnál. Az erről szóló dokumentumot ünnepélyes körülmények között július 23-án adták át az iskola épületében.
Mintegy 250 millió forint az elnyert támogatás, amelyhez a megye több mint 215 millió forint önrészt biztosított - mondta Lasztovicza Jenő megyei közgyűlési elnök Pál Béla, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési tanács elnöke köszöntője után. A pénzből az intézményben új épületrészt alakítanak ki, megfelelő nagyságú helyiségekkel rendelkező kollégiumi résszel, emellett akadálymentesítenek, teraszokat, rendezvények számára alakítanak ki tereket. Létrehoznak pihenésre és foglalkoztatásra alkalmas részlegeket, megújítják a villamos hálózatot, különféle eszközöket vásárolnak. A pályázatot a Regionális Operatív Program Közép-dunántúli Operatív Programja keretében nyújtották be 2008 január 28-án. Veszprém megyéből nyertes önkormányzat még az ajkai közel 244 millió forintot (Vörösmarty - Fekete iskola), Balatonalmádi 250 milliót (Györgyi Dénes iskola), Balatonkenese közel 140 milliót (Kippkopp Óvoda és Bölcsőde) Devecser közel 209 milliót (Várkerti általános iskola), Felsőörs mintegy 32 milliót (Miske óvoda), Gógánfa közel 220 milliót ( Fekete István iskola), Pápa több mint 142 milliót (Városi óvodák), Tótvázsony (óvoda) több, mint 131 milliót nyert el.
A támogatásról szóló dokumentumok átadása után Dörnyeiné Barabás Éva, az iskola igazgatója ajánlotta a meghívottak figyelmébe a diákok munkáiból összeállított kiállítást az aulában.
forrás:vpmegye.hu
Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Közel félmilliárdból fejlesztik a Kozmutza iskolát