Kinevezték a Veszprém megyei kormányhivatal vezetőjét
A Veszprém Megyei Kormányhivatal vezetője dr. Kovács Zoltán Pápa polgármestere lesz.
A megyei kormányhivatalok a megyei közigazgatási hivatalok átalakulásával jönnek létre. Ebbe szakigazgatási szervként beépül tizenöt, eddig önállóan működő területi megyei, illetve regionális államigazgatási szerv. A kormányhivatalban elsősorban a szervek funkcionális feladatellátása egységesül majd, a szakmai autonómiája és az ágazati irányítás megmarad ezt követően is.
A miniszterelnök Dr. Kovács Zoltánt nevezte ki a januártól felálló Veszprém megyei kormányhivatal élére.
Dr. Kovács Zoltán, Pápa polgármestere az év utolsó napjaiban átadja hivatalát, elbúcsúzik munkatársaitól és készül az új feladatára. Utódjának jó örökséget ad majd át.
Dr. Kovács Zoltán 1985-ben kapcsolódott be a pápai poltikai életbe, ekkor beválasztották Pápa Város Tanácsába. 1988 augusztusában a Fidesz helyi (pápai) szervezetének egyik alapító tagja lett. 1993 óta a Fidesz országos választmányi tagja. 1990-ben és 1994-ben listás képviselőjelölt, de képviselő nem lett. 1997-2000 között a Fidesz pápai elnöke.
Az 1998-as választásokon a pápai választókerületben a Fidesz és az MDF közös jelöltjeként egyéni parlamenti mandátumot szerzett. 2000 óta a Fidesz Veszprém megyei elnöke. A 2002-es választásokon már az első fordulóban sikerült megvédenie mandátumát Gőgös Zoltán MSZP-s jelölttel szemben. 2003. június 28-án a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Országos Választmányának alelnökévé választották. A 2006-os és a 2010-es választásokon is megvédte egyéni mandátumát. 1990-1998-ig a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének tagja, a testület alelnöke, majd tanácsnoka volt. 1998-ban nem jutott be, de 2002-ben ismét sikerült, ekkor 2002-2003 között a rendészeti bizottság alelnöke volt. 2002. október 20-án negyedszer is polgármesterré választották Pápán - újra bejutott a megyegyűlésbe, ahol az európai integrációs bizottság elnöke lett. 2003 júniusa óta frakcióvezető-helyettes.
(kj)
Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Kinevezték a Veszprém megyei kormányhivatal vezetőjét