Kezdődnek a Gizella-napok
Minden eddiginél színesebb lesz az idei, május 7-10. közötti Gizella-napok programja, ugyanis a hagyományos és kissé megújított rendezvények mellett egyúttal Gizella királyné halálának 950. évfordulójára és az ezeréves megyéről is megemlékeznek a szervezők. Az eseményre emellett Veszprémbe hozzák a szent korona hiteles másolatát.
A programokat ismertető sajtótájékoztatón Debreczenyi János polgármester kiemelte az egyház szerepét a rendezvényben, amit jól mutat az is, hogy a május 9-ei, szombati főműsor szónoka dr. Szendi József nyugalmazott érsek lesz. Emellett szólt a cigány, örmény, lengyel és német kisebbségi önkormányzatok önálló, vasárnap délutáni műsoráról is. Egyúttal bejelentette, hogy május 9-én, szombaton 9.15-kor fogadják az Óváros téren a szent korona hiteles másolatát. Nagy Károly kanonok az érsekség képviseletében hozzátette, ezen az eseményen jelen lesz a magyar katolikus püspöki kar 20 fővel, valamint a tervek szerint itt lesz Erdő Péter és Paskai László bíboros és a vatikáni nagykövet is. Az ünnepélyes körmenet során pedig a Gizella- ereklyével együtt viszik fel a Szent Mihály-székesegyházba, ahol ünnepi szentmisét tartanak.
Porga Gyula alpolgármester a sajtótájékoztatón úgy vélte, a Gizella-napok során Veszprémet, magunkat és a múltunkat ünnepeljük. Éppen ezért a Petőfi Színház segítségével megújították a hagyományos szombati felvonulást, amely várjátékkal bővült. Ennek rendezője, Pozsgai Zsolt elmondta, az alapgondolata a programnak, hogy István a házasság előtt megismerteti Gizellát saját népével, annak hagyományaival. Ennek keretében lesz többek között harci bemutató, lovagi torna, párviadal, történelmi játszóház, rovásírás és kézműves bemutató. Az ünnepi főműsorban pedig egy misztériumjátékot adnak elő a Petőfi Színház színészeinek közreműködésével.

Heffner Attila, az előadás zeneszerzője kiemelte, helyi és országosan ismert hagyományőrző csoportok lépnek majd fel, és korabeli gyógymódokkal is megismerkedhetnek az érdeklődők a szombat délutáni program keretében.
Garaczi Imre, a Pannon Egyetem docense a május 8-ai, pénteki magyarságtudományi konferenciáról beszélt, melyet a Veab székházában tartanak. Az elképzelések szerint ezt a Gizella-napok keretében minden második évben rendeznék, a köztes években pedig az előző konferenciáról készített kötetet mutatnák be.
(forrás:veszprem.hu-Veszprémi 7 Nap)
Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Kezdődnek a Gizella-napok