Káosz a korkedvezményes nyugdíj körül - Veszprém
Veszprém - A jelenlegi 840 foglalkoztatást érintő felsorolás biztosan változik.
Nagy a káosz a korkedvezményes nyugdíj változása körül. A kormány múlt héten tárgyalta a tervezetet, és sürgősséggel a parlament elé kívánja terjeszti. A szakszervezetek szerint azonban a módosítás a szociális partnerek nélkül született, és egyelőre azt sem tudni, hány munkavállalót érint a korkedvezményes nyugdíjra jogosító munkaköri jegyzék - írja a Népszava.
A jelenlegi 840 foglalkoztatást érintő felsorolás biztosan változik, és módosul a korkedvezményes nyugdíj rendszerének egésze is - írja alap. Ennek az a célja, hogy a továbbiakban ne közfinanszírozás terhére nyújtson kedvezményt a nyugdíjrendszer, hanem ott fizessék meg a többletjárulékot, ahol a foglalkoztatottak korkedvezményben részesülnek.
Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke szerint egy tíz évvel ezelőtt született döntés alapján a mindenkori kormány vállalta, hogy feltárja, és megvizsgálja a rendszert, és konszenzussal módosítják a szabályzatot. Ehelyett most egy felületes változat született - fogalmazott.
Forrás: www.hirado.hu
Szóljon hozzá fórumon: Káosz a korkedvezményes nyugdíj körül - Veszprém
Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz
Képeslapküldő : Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu