Járhatnak buszok a Bakonyaljára
Debreczenyi János polgármester beszédében úgy fogalmazott, ez egy olyan jelentős csomópont, melynek szükségességét magyarázni sem kell. Köszönetet mondott a megvalósításban közreműködőknek és egyúttal bejelentette, hogy a nyolcvanmillió forintos fejlesztés eredményeképpen szeptembertől a Bakonyalja is bekapcsolódik a városi tömegközlekedésbe.
Domokos József, a körzet önkormányzati képviselője arra emlékeztetett, hogy nem csupán a buszok, hanem az autósok számára is hivatalosan használhatóvá vált az Aulich utca, ugyanis a körforgalomnak köszönhetően végre forgalomba helyezhették. Szolnoki Pál, a szomszédos körzet önkormányzati képviselője köszönetet mondott az adófizetőknek, hogy lehetővé tették a csomópont megépítését, és úgy vélte, a buszközlekedéssel a Bakonyalja szorosabb kapcsolatba került a várossal.
Az avatást műsorral is megünnepelték, Dávid Roland rövid koncertet adott, fellépett Rudi bohóc is, a program végén pedig tombolasorolást tartottak, melynek fődíja egy negyedéves buszbérlet volt.
(forrás:veszprem.hu-Veszprém 7 Nap)
Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Járhatnak buszok a Bakonyaljára