Iskolajárat indul szeptembertől - Veszprém

Veszprém - Állandóan túlzsúfolt volt a busz, a kelleténél mindig korábban kellett elindulnia otthonról, hogy egyáltalán fel tudjon rá szállni és ebből elege lett. Hogy segítséget kérjen a probléma megoldásához, bekopogott az alpolgármesterhez – 13 évesen.
Keszeg Attila a Simonyi általános iskola diákja most lesz nyolcadikos. A Margit-templom közelében lakik, reggelente a 4-es helyi járattal szokott iskolába menni, de ahhoz, hogy felférjen a buszra, már fél hét körül el kellett indulnia. Mint mondta, az általános- és középiskolások mellett ezzel a járattal utaznak az egyetemisták, illetve a piacra igyekvő nyugdíjasok is, ezért szinte lehetetlen felszállni rá. Az egyik tanárnője ötletére megkereste a problémával az iskola igazgatóját, hogy fogjanak össze az érintett intézményekkel, a Botevvel, valamint a Vetésivel és kérjék egy iskolabusz elindítását. Az iskolák igazgatói örültek a kezdeményezésnek és Attila tanárai segítettek a levelek megfogalmazásában. Az oktatók örültek, hogy a nyakába vette ezt a feladatot, szülei ás osztálytársai is, bár kissé meglepődtek. A diákönkormányzat tagjaként már ismerte Ferenczy Krisztina civil és ifjúsági referenst, ő javasolta, hogy keresse meg Porga Gyulát az ötlettel, az alpolgármester pedig készséggel segített.

Az iskolabusz elindítása ügyében a héten Keszeg Attila részvételével sajtótájékoztatót tartottak. Porga Gyula kiemelte, a kérést továbbították a Balaton Volán Zrt. Vezérigazgatója felé, aki támogatta a javaslatot. Szeptember 1-jétől, 7.10- től 8 óráig a 4-es vonalán iskolajárat is közlekedik majd, ugyanazon indulási időkkel, mint a másik járat, de erre csak általános- és középiskolások szállhatnak fel. Némedi Lajos, az oktatási bizottság elnöke úgy fogalmazott, a tanítás jó színvonala mellett megfelelő körülményeket is kell biztosítaniuk a diákoknak. Baumgartner Lajos, a városrész önkormányzati képviselője is örömét fejezte ki az iskolajárat kapcsán, hiszen fogadóóráján már többször találkozott ezzel a problémával.

Forrás: www.veszprem.hu

Szóljon hozzá fórumon: Iskolajárat indul szeptembertől - Veszprém

Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz

Képeslapküldő : Küldjön képeslapot ismerősének!

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu