Hova tűnt a magyar csoda? kérdezi Navracsics Tibor

Milyen az új magyar kormány összetétele? - Egy gordonka és tízmillió bőgő - sütötte el a legújabb politikai viccet Navracsics Tibor a Rózsa Úti Általános Iskolában tartott lakossági fórumon. A Fidesz parlamenti frakcióvezetőjét a körzet önkormányzati képviselője, Brányi Mária hívta meg.
Navracsics Tibor kritikusan szólt a Bajnai-csomagról: hat-nyolc százalékos gazdasági visszaesést jósolnak akkor, mikor Szlovákiában egyszázalékos recessziót várnak. Alapvetően rossz az irány, rossz a Bajnai-kormány kiindulási pontja, a válságból egyedül a gazdaság elindítása vezethet ki. Nem adómeléssel, hanem adócsökkentéssel, amit a Fidesz 2002 óta következetesen képvisel - vélte a frakcióvezető. Ekkor még úgy emlegették hazánkat, mint a magyar csoda megvalósítóját. Nyugati mintájú szociális biztonságot tudtunk bevezetni, ami erősítette a gazdasági növekedést.

Mikor a Medgyessy-kormány hatalomra került, 50 százalékkal emelte meg a közalkalmazotti béreket, és bevezette a 13. havi nyugdíjat. Ez akkor realitásnak tűnt, de az MSZP SZDSZ-kormány leállította az otthonteremtési támogatást, szűkítette, majd leállította a Széchenyi-tervet, több, elhibázott intézkedésével megállította a gazdaság fejlődését. Elfogyott a jóléti kiadások fedezete, ekkor vett fel hiteleket a kormány, és ekkortól kényszerültek hitelek felvételére az emberek is, amibe aztán nagyon sokan bele is buktak. Így jutottunk el oda, hogy Kelet-Európában minket sújt legjobban a gazdasági válság, ennek orvoslásához nem elég a hatalomváltás, új választásra van szükség - hangsúlyozta hallgatóinak a Fidesz vezető politikusa.

Kérdésre válaszolva Navracsics Tibor elmondta, a Gyurcsány-kormány utolsó intézkedéseinek egyikével 25 millióval kistafírozta a Jobbikot, ezen legalábbis el kell gondolkozni a jobboldali szavazóknak.

(forrás:veszprem.hu-Napló)

Szólj hozzá a Veszprém fórumon:  Hova tűnt a magyar csoda? kérdezi Navracsics Tibor