Hatott a fenyegetés: kevesebb a parlagfű idén - Veszprém
Veszprém - Az ország egyes területein a felére csökkent a pollenszennyezés, mert a földtulajdonosok lekaszálták a gyomot.
Kaszálják az emberek a parlagfüvet. Több a bírság, sűrűbbek az ellenőrzések, ezért az érintettek nagy része magától lekaszálja a saját területén az allergiát okozó gyomnövényt - legalábbis ezt állítja az Népegészségügyi Szolgálat Dél-Dunántúli parlagfű-koordinátora. Pécsett például idén 57 százalékkal kevesebb a levegőben a parlagfű-pollenek aránya, mint tavaly. Igaz, ezt az ott élők nem így érzik.
Tavaly Baranya és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye volt a leginkább fertőzött parlagfűvel. Idén Baranyában 30 százalékkal kevesebb a parlagfüves területek száma. A mérések alapján Pest, Békés, Heves, Bács-Kiskun, Tolna és Fejér megyében is javult a helyzet, kevesebb a parlagfű. Ez a szakemberek szerint egyrészt az aszálynak tudható be, ami a parlagfüvet is megviselte, másrészt pedig annak, hogy az emberek már felismerik a parlagfüvet és többnyire le is kaszálják saját területeiket.
Idén Baranyában 130 esetben rendeltek el az ellenőrök kényszerkaszálást. Ebből azonban csak egy helyen kellett ténylegesen elvégezni a munkát, a többi 129 helyen inkább lekaszálta a parlagfüvet a tulajdonos. A szakemberek szerint az, hogy idén sokkal többen kaszálták le a parlagfüvet mint korábban, annak is köszönhető, hogy emelkedett a bírság összege. Aki nem kaszálja le a saját területét, akár 5 millió forintra is büntethető.
Forrás: www.hirado.hu
Szóljon hozzá fórumon: Hatott a fenyegetés: kevesebb a parlagfű idén - Veszprém
Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz
Képeslapküldő : Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu