Finisben a virágosítási verseny

Ötfős zsűri választotta ki a Virágos Veszprém verseny egyes kategóriáinak legszebb épületeit, intézményeit.
Strenner József kertépítő mérnök vezetésével Brányi Mária, Nagy Zsuzsanna, Szentpéteri Attila és Molnár Ernő járta végig a várost, hogy a 11 társadalmi zsűri által előzetesen kiválasztott közel 60 jelöltet megtekintsék. Molnár Ernő tanácsnok elmondta, 435 nevezés érkezett idén a virágosítási versenyre, ebből látszik, hogy egyre több ember törődik környezete rendbentartásával, szépítésével. A tavaszi virágosztást követően az egyes városrészek civil szervezetei kísérték figyelemmel azok közterületre történő kiültetését, gondozását, most pedig ugyanezek a szervezetek előzsűrizték a városrészük nevezettjeit és tettek javaslatot a legszebbekre.

 

A szakmai zsűri közülük választotta ki kategóriánként azokat, akik augusztus 7-én, a városházán vehetik át a verseny legjobbjainak járó plakettet és a hozzá tartozó oklevelet. A városi zsűrivel a Petőfi Sándor utcai 1-5. tömbházakat tekintették meg a média képviselői, ahol Bauer Miklósné az ott kertészkedők nevében elmondta, fontosnak érzik, hogy a környezetük szép és gondozott legyen. Ezért saját zsebből is áldoznak arra, hogy minden évszakban friss virágok pompázzanak a házaik körül.

 

(Forrás: veszprem.hu)

 

Veszprém Online - www.von.hu

Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Finisben a virágosítási verseny