Fiatalok támogatása Veszprém megyében

A Balatontól mindössze 15 kilométerre fekvő festői szépségű Nagyvázsonyban működő ifjúsági egyesület 1997 óta támogatja a Balaton-felvidéki fiatalokat. A Fekete Sereg Ifjúsági Egyesület 2019-ben új pályázat elnyerésével, tovább bővítette portfólióját.

FS2
Milyen lehetőségeket biztosít az új projekt, Veszprém megyében?


Egyesületük alapvető célja a fiatalok segítése. Két évtizedes munkájuk során törekedtek arra, hogy településüket és a Fekete Sereget ne csak helyben, hanem a régióban, hazánkban és a határokon túl is megismerjék. Nem csak a szabadidős elfoglaltságokat vagy az élethosszig tartó tanulást tekintik  feladatuknak, fontos számukra a fiatalok életvezetési tanácsadása és a karrierépítési lehetőség. Ezért  legújabb kezdeményezésük, amit közösen indítottunk el a BossConnect Mentor Programmal, társadalmi vállalkozások ösztönzése a megyében.


A közös együttműködés által, hatékony karrier kiépítésére adnak lehetőséget a fiatalok számára. Támogatják a vállalkozásindítást, startup-ok megalakulását és cégen belüli digitális trainingek szervezését.


A BossConnect Mentor Program Budapesten indult 2014.-ben. Jelenleg az ország egyik legnagyobb mentor közössége, ahol több mint 70 mentorral az elmúlt években több mint 900 fiatalt támogatott személyes tanácsadással. 

A Program fő  küldetése, hogy a fiatalok mentori támogatást kapjanak - mint a gazdasági versenyképesség felismert, fontos tényezőjét – és ezt jobban a hazai vállalati kultúra részévé tegye.

 
Az egyesület korábbi mentoráltjai/tagjai között található többek között egy jelenlegi nagykövet, az Európa Tanács 2019-es magyarországi ifjúsági delegáltja, de ide tartozik még többek között két balatonfelvidéki borász, valamint több sikeres vállalkozó és informatikus is. 


Az egyesület újabb, 2020-as célkitűzései között szerepel, hogy ezt a vonalat tovább vigye, s tökélyre fejlessze, a GINOP-5.1.7-17-2019-00349 pályázat keretein belül. Lehetőség nyílik arra, hogy a fiatal vállalkozók jelenlegi vagy jövőbeli felsővezetők szakmai támogatást vegyenek igénybe. Ha a jövőben vállalkozni szeretnének, többet szeretnének tudni a jövő vállalkozásairól, a digitális világ kihívásokról, vagy a home office-os munkavégzés kulisszatitkairól, mi megmutatjuk nekik.
 
Kik jelentkezhetnek a Programba?

A Mentor Program, minden olyan fiatalt támogat tanácsaival, akik szívesen tanulnak egy tapasztalt üzletembertől, legyen szó karrierépítésről vagy vállalkozás indításáról, esetleg egyéb megoldására váró kérdésekről.

A programban résztvevőket a mentorok 6 hónapig ingyen mentorálják, ami igény szerint meghosszabbítható.

A mentoráltak a mentori tanácsadás által, hozzáférnek olyan értékes vállalati tapasztalatokhoz és szemlélet módokhoz, mely más módon nem érhető el. 


Hol lehet megtalálni az Egyesületet és a Mentor Programot?

Mindenki számára elérhetőek vagyunk a https://fekete-sereg.hu/ vagy a http://mentorveszprem.hu/ honlapokon feltüntetett elérhetőségen, illetve a Mentor Programról bővebb információért keresse a https://bossconnect.com/ honlapot. 

 

Facebook:

https://www.facebook.com/ifjusagiegyesulet.feketesereg/

Youtube:

https://www.youtube.com/channel/UCSuNxp-cempBw80WDB58aow

Instagram:

https://www.instagram.com/fekete.sereg/

LinkedIn:

https://www.linkedin.com/company/fekete-sereg-%C3%ADifj%C3%BAs%C3%A1gi-egyes%C3%BClet-nagyv%C3%A1zsony/


2020.11.25.