Építésügyi Konzultációs Nap - Veszprém

Veszprém - Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának vezetése, előzetesen meghirdetett programjának megfelelően párbeszédet kíván folytatni minden olyan területen, amely egy élhetőbb város kialakítását eredményezi.
Éppen ezért, mivel sok gond és félreértés merül fel egy-egy építési engedély kiadása során, elhatároztuk, hogy megrendezünk egy konzultáció sorozatot, amelyen lehetőséget adunk az építtetőknek, a tervezőknek és mindazoknak, akik ilyen ügyekben felkeresik a Polgármesteri Hivatalt arra, hogy jobban megismerjük egymás gondjait, problémáit ezen a területen is. Ennek első fordulóját megrendeztük ez év június 11-én. Akkor ígéretet tettem arra, hogy ősszel folytatjuk a megkezdett párbeszédet és igyekszünk tematizálni a megbeszéléseket. Elérkezett a második forduló ideje, amely során két témát szeretnénk körbejárni elsősorban.

* Település Rendezési Terv készítésének, módosításának rendje
* Engedélyköteles építési tevékenységek

Természetesen minden más, a témától eltérő problémafelvetésre is nyitottak vagyunk hiszen csak az együttgondolkodás vezet el oda, hogy munkánk mindenkinek a javát szolgálja.

Ezúton tisztelettel meghívom 2007. október 3-án, szerdán 17 órára a Városi Művelődési Központ (8200 Veszprém, Dózsa György út. 2) előcsarnokában megrendezésre kerülő Építésügyi Konzultációs Nap II. fordulójára

Debreczenyi János
polgármester

Forrás: www.veszprem.hu

Szóljon hozzá fórumon: Építésügyi Konzultációs Nap - Veszprém

Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz

Képeslapküldő : Küldjön képeslapot ismerősének!

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés. Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu