Beindult a nagy mosógép: az első félévben már 101 milliárd forint adókülönbözet bukkant elő - Veszprém

Veszprém - A vagyonosodási vizsgálatok hírére mintegy 44 milliárd forint adó jutott az eszünkbe, a minimálbér kétszerese után kivetett járulék kifehérítette az illegális jövedelmek egy részét, de többet hozott a cigaretta és az üzemanyag is.
A feketegazdaság fehérítése érdekében tett intézkedések következtében feltárt adókülönbözet 2007 első félévében 101 milliárd forint volt, szemben a 2006. év egészében feltárt 90 milliárd forinttal - áll abban a jelentésben, amelyet a PM készített a kormánynak a feketegazdaság visszaszorításáról.

A cigaretta- és üzemanyag csempészet, valamint az illegális alkoholforgalmazás miatt kieső jövedéki adó és áfa beszedése érdekében hozott intézkedések tavaly 64 milliárd forint jövedéki adó és áfa bevételi többletet hoztak, 2007 első három hónapjában ez 22 milliárd forint volt. A 10 ezer meghirdetett vagyonosodási vizsgálat elindításának hírére az adózók éltek az adómoratórium lehetőségével: visszamenőlegesen 21 ezren végeztek önellenőrzést és mintegy 44 milliárd forint adókötelezettségről adtak számot, amelyet utólag fizetnek meg. Az adóhivatal úgy becsüli, hogy a minimálbér kétszerese után kivetett járulék hatására mintegy 110 ezer adózó emelte meg 2007-ben közteherviselésének alapját az eddigi minimálbér körüli összegről 131 ezer forintra. Ők azok, akik az eddig adómentesen felvett jövedelmük egy részét az intézkedés hatására "legalizálták".

A PM jelentése szerint az összesített adó- és járulékbevételek nagysága 2006-ban mintegy 8700 milliárd forint volt. Figyelembe véve a becsléseket, GDP arányosan a feketegazdaság becsült produktumát, feltételezhető, hogy évente több mint 1000 milliárd forint adó- és járulékfizetés marad el.

Tovább fehéríti a gazdaságot a kormány

További lépéseket tervez a kormány a szürke- és a feketegazdaság visszaszorítására, mivel adó- és járulékcsökkentés csak akkor képzelhető el, ha bővül a közteherviselők köre - jelentette ki Gyurcsány Ferenc az APEH, a VPOP, a Munkaügyi Főfelügyelőség és az OEP vezetőivel folytatott hétfői megbeszélése után. A miniszterelnök szerint a rendszerváltás óta először láthatók jelei a szürke- és feketegazdaság elleni fellépésnek, a szigorúbb munkaügyi ellenőrzések nyomán csökkent az illegális foglalkoztatás, és az üzemanyagpiacon a feketekereskedelem arányát sikerült 10 százalék alá szorítani. A legutóbbi kutatások szerint a hazai feketegazdaság aránya a GDP mintegy 17-18 százalékára, tavaly több mint 4000 milliárd forintra rúgott, emiatt a költségvetés ezermilliárd forint adó- és járulékbevételtől esett el. Ha ez az összeg befolyna, tíz százalékponttal lehetne mérsékelni a járulékterheket, és még az áfát is lehetne csökkenteni - tette hozzá a kormányfő. A hétfői konzultáción részt vett négy szervezet a hónap végéig dolgozza ki a feketegazdaság visszaszorításával kapcsolatos, 2010-ig szóló terveit, javaslatokat tesznek jogszabály-változásokra és többlet-erőforrásokra, vagyis létszámbővítésre is.

Gyurcsány Ferenc kedden vámosokkal találkozott, és azt mondta: a közterheket csak akkor lehet csökkenteni, ha növelik az adót fizetők számát.

Egymillió doboz zárjegy nélküli cigarettáról beszélgetett a miniszterelnök a Vám- és Pénzügyőrség munkatársaival a VPOP csepeli vámraktárában. A vám- vagy jövedéki csalás, illetve hamisítás miatt elkobzott autók, motorok, mosóporok, alkohol és számítógép alkatrészek között tett sétát kormányfő, aki múlt péntek óta immár nem először beszélt a fekete gazdaság kifehérítéséről, amely kiemelt helyet kapott a kormány nyári munkaprogramjában. Gyurcsány Ferenc szerint azonban ez nem egyszeri kampány.

A fővárosi vámraktárban jelenleg hárommilliárd forint értékű áru van, a többi között 40 tonna cukor, amelyet a vámosok azért foglaltak le, mert ennek a cukornak az exportjához valaki állami támogatást vett fel, majd újra behozta az országba, hogy újabb támogatást igényelhessen az újbóli kivitelre. A kormányfő ezt emelte ki a számos vámcsalás közül, majd közölte, a Vám- és Pénzügyőrségre költött költségvetési forintok bőségesen megtérülnek. „Amit a Vám- és Pénzügyőrségre költünk, minden egy forintnak harmincszoros költségvetési befizetés lesz a vége” – mondta a kormányfő.

Gyurcsány Ferenc jelezte, az, hogy tavaly például a legális cigarettaforgalom 15 százalékkal nőtt, vagy hogy a jövedéki adó és áfa-bevételek folyamatosan nőnek, jelzi, hogy fehéredik a gazdaság. A későbbi adócsökkentésekhez pedig a miniszterelnök szerint ez a bevétel járul majd hozzá.

Forrás: www.radio.hu

Szóljon hozzá fórumon: Beindult a nagy mosógép: az első félévben már 101 milliárd forint adókülönbözet bukkant elő - Veszprém

Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz

Képeslapküldő : Küldjön képeslapot ismerősének!

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz, www.mconet.hu.