Beiktatták Veszprém megye új rendőrfőkapitányát - Veszprém
Veszprém - Beiktatták hivatalába Bolcsik Zoltán dandártábornokot, Veszprém megye új rendőrfőkapitányát szerdán; a Nemzeti Nyomozó Iroda volt főigazgatóját Bencze József altábornagy, országos rendőrfőkapitány mutatta be zárt rendezvényen a megye rendőri parancsnoki állományának.
Dániel-Tóth Zoltán, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének közlése szerint Bencze József a beiktatáskor emlékeztetett arra, hogy Veszprém megye rendőrségének élén 2003 óta többször történt vezetőváltás, de reményei szerint Bolcsik tábornok már hosszabb időn át tölti majd be a főkapitányi tisztséget. Az országos főkapitány hangsúlyozta azt is, hogy Horváth Imre ezredes megbízott főkapitányként "jól tartotta össze" a megye rendőri állományát, amiért "köszönet és elismerés jár" - tájékoztatott a szóvivő. Elmondta, hogy Horváth Imre a megyei főkapitányság bűnügyi igazgatójaként folytatja a munkáját.
Az ORFK vezetője a megye rendőri állományát illetően fontos feladatnak tartja a létszámhiány megszüntetését - mondta a szóvivő.
Bolcsik Zoltán beszédében megtisztelőnek nevezte, hogy a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságot vezetheti - tájékoztatott Dániel-Tóth Zoltán.
Forrás: www.veszpreminapilap.hu
Szóljon hozzá fórumon: Beiktatták Veszprém megye új rendőrfőkapitányát - Veszprém
Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz
Képeslapküldő : Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu