Bakonyos jubileum
Debreczenyi János polgármester óriási virágcsokorral és negyvenezer forinttal érkezett. Ajándéka átadása előtt méltatta a szervezetet, amelyet - hangsúlyozta - nemcsak megszervezni, működtetni sem egyszerű feladat. Ezután bensőséges szavakkal köszöntötte a számára kedves klub tagjait. Elmondta, kötődését az magyarázza, hogy nagymamája, édesanyja, s több rokona is az egykori Bakony Művek dolgozója volt.
Péterné Rózsa Mária tanácsnok programban, támogatásban gazdag újabb másfél évtizedet kívánt, majd mondandóját ő is virággal, illetve ötvenezer forinttal nyomatékosította. Molnár Ernő tanácsnok a klub teljes nevét tartalmazó „rendszámtáblát" adott a klubnak, melynek vezetője nem titkolta: hálás valamennyi ajándékért. Többek között azért, mert az egykori nagyvállalat megszűnése óta gyakorlatilag a tagdíjból és az önkormányzati támogatásból élnek. Mielőtt a jelenlévők az igazán ízletes alkalmi vacsorát elfogyasztották volna, a nyugdjías társszervezetek jelenlévő képviselői is gratuláltak, majd legvégül a klubtagok köszönték meg virágcsokorral és ajándékkosárral vezetőjük, Wolf Rudolfné és pénztárosuk, Tóth Lajosné másfél évtizedes munkáját.
(forrás:veszprem.hu-Veszprémi 7 Nap)
Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Bakonyos jubileum