Augusztustól már érzik a fogyasztók is a gabona drágulását - Veszprém

Veszprém - A keresleti piac miatt nagyon magasra szöktek az idei évben a gabonaárak: míg tavaly a búza 26-27 ezer forintba került tonnánként, addig ma 40 ezer forintot kell fizetni érte.
A Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és -Kereskedők Szövetségének főtitkára, Pótsa Zsófia az InfoRádiónak elmondta, hogy a fogyasztók már augusztusban érzékelni fogják az áremelkedést, amelyről egyelőre nem lehet tudni, hogy mekkora lesz, de a gabona drágulásának mértékéből kiindulva akár a 30 százalékot is elérheti.


A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal becslései szerint körülbelül félmillió tonna gabonával termett kevesebb, mint tavaly - mondta a főtitkár. Az is kiderült azonban szavaiból, hogy a gabona nem hiánycikk, hiszen a hazai szükségletek kielégítésére maximum 2,5 millió tonnányi búza elegendő.

Az azonban igaz, hogy amióta csatlakoztunk az Európai Unióhoz, hatalmas a kereslet a magyar gabona iránt - tette hozzá. Megjegyezte, hogy a laboratóriumi vizsgálatok ugyan még nem zajlottak le, de a hírek szerint nincs probléma az idei termés minőségével.

Forrás: www.tozsdeforum.hu

Szóljon hozzá fórumon: Augusztustól már érzik a fogyasztók is a gabona drágulását - Veszprém

Veszprém linkajánló: veszpremlink.mconet.biz

Képeslapküldő : Küldjön képeslapot ismerősének!

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz, www.mconet.hu.