A korai diagnózis életet ment
A mikroszkóp a rák korai diagnózisában segít, az emberi hajból és bőrből vett mintából képes megállapítani a rosszindulatú daganatot. Hazánkban folyamatosan nő a rákos megbetegedések száma a gyerekeknél is, most az alapítványnál 760 regisztrált rákos gyermek van. Az eszköz működéséhez egy infravörös spektrométer is szükséges, mely már rendelkezésre áll a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karán
Dr. Rácz Jenő, a megyei kórház főigazgatója az ajándékot a Gyermekrák Alapítvány, a kórház és az egyetem együttműködésének újabb mérföldköveként jellemezte. - Nagyon fontos minden segítség, ami hozzájárul ahhoz, hogy alapfeladatainkat továbbra is 21. századi színvonalon láthassuk el.
Az elmúlt két évtizedben a rákban megbetegedett gyerekek száma évente egy százalékkal, a serdülőké pedig másfél százalékkal nőtt. A kisgyermekek esetében a leukémia, míg a kamaszoknál a lymphoma a leggyakrabban előforduló rákbetegség. Mindkét korcsoportban gyakrabban betegednek meg a fiúk, mint a lányok. A rák a gyerekek körében a második leggyakoribb halálok Európában a balesetek után.
Szólj hozzá a Veszprém fórumon: A korai diagnózis életet ment