A Cuha-völgyi Bakonyvasút Szövetség elnöke szerint 20-25 évre megoldanák a régió vasúti közlekedését a GYSEV Zrt.-nél feleslegessé vált Jenbacher motorvonatokkal, melyek egyike már...
A Veszprém megyei Olaszfalu melletti Alsóperén adták át a Verga Zrt. Királyszállási Erdészetének kétszáz négyzetméteres irodaépületét. Az átadáson beszédet mondott Fazekas Sándor f...
A reptéri parkolás hallatán a legtöbb embernek az az első gondolata, hogy „az elég drága lehet”. Sajnos ez él az emberekben és amit még jobban lehet sajnálni, hogy ezt a véleményt ...
A Csaba Tool Kft. 900 millió forintos beruházása 267,5 millió forintos európai uniós támogatással valósult meg, az új szerszámgyártó üzem zöldmezős beruházásként egyhektáros ipari ...
A helyi közlekedés nagy változásokon ment keresztül a közelmúltban, ami inkább negatív irányba terelte a közösségi közlekedést. Lakossági fórumon hozták nyilvánosságra azt a tanulm...
Az Európai Mobilitási Hét keretében, amit szeptember 16. és 22. között rendeznek meg, rajz pályázatot hirdettek meg iskolások számára a „Tudatos közlekedés a kisiskolások szemével”...
Xavi Sabaté, a Telekom Veszprém kézilabdacsapatának vezetőedzője kijelentette, hogy az összes találkozót megakarják nyerni, mert ez egy olyan klub, amely a létező összes sorozat tr...
A Haszkovó utca 16-os háztömb nyugati oldalán, a már meglévő parkolók folytatásaként bővítették a parkolóhelyek számát, a beruházás 12,7 millió forintból valósult meg.
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megye helyközi közlekedésében állítja forgalomba a buszokat az ÉNYKK Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt.
Az önkormányzat pályázatot nyújtott be csapadékcsatornák építésére, mivel a városi és külső területeken tarthatatlan a helyzet egy-egy nagyobb esőzés után.
Dávid Gyula, a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház korábbi orvos-igazgatója lett az intézmény új vezetője a nyugdíjba vonuló Rácz Jenő utódjaként. Az új főigazgató azt nyilatkozta, ho...
Péntektől tíz napon át koncertek, színházi előadások, gyermekprogramok, kiállítások várják a Művészetek Völgyébe látogatókat. A három Balaton-felvidéki település, Kapolcs, Taliándö...
A szlovén válogatott kézilabdázója, Blaz Blagotinsek igazolt át a magyar csapatba, emellett Nagy László csapatkapitány két évvel meghosszabította szerződését.
A Veszprémi Zsidó Hitközség és a város önkormányzata közös szervezésben tartottak megemlékezést június 26-án, vasárnap négy helyszínen.
Az előző szezonhoz képest mintegy 5 ezerrel többen tekintették meg a teátrum előadásait - mondta el Oberfrank Pál igazgató az évadzáró társulati ülésen. 261 előadást játszott a tár...