A Corecomm SI Kft. új, 1200 négyzetéteres telephelyén közel félmilliárd forintból új épület létesült és új olasz gyártmányú gyártósoron állítják elő a 270 watt teljesítményű napele...
Soltész Miklós, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár virágvasárnapi keresztút előtt tartott beszédében úgy fogalmazott, hogy a megújult veszp...
Az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címre pályázó Veszprém együttműködési megállapodást kötött a Balatoni Szövetséggel a közös kulturális alapú térségfejlesztési elképzelésekről.
Tizedik alkalommal rendezik meg a Veszprémi Tavaszi Fesztivált március közepétől, az egy saját és négy vendégprodukciót felvonultató rendezvény első előadása március 12-én lesz a H...
Proga Gyula polgármester kijelentette, hogy az idei költségvetés stabil működést, jelentős fejlesztéseket tesz lehetővé, amelynek elsősorban a családok a kedvezményezettjei.
Ljubomir Vranjes veszi át a Telekom Veszprém irányítását, Marosi László, a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke szerint büszkének kell lenni erre.
Világszínvonalú elektromikroszkópos laboratóriumot hoznak létre Veszprémben, az újszerű berendezéssel részletesen vizsgálható majd egyebek mellett a globális felmelegedés jelensége...
Brányi Mária, városfejlesztésért felelős alpolgármester vázolta fel a 2017-es év legfontosabb fejlesztéseit, a tavalyi évről pedig elmondta, hogy szorgalmas és munkával teli évet z...
Liszi Zsuzsanna, a veszprémi Petőfi Színház jelmezgyártás asszisztense és jelmeztárasa vehette át a Bujtor-emlékgyűrűt pénteken Bujtor István özvegyétől Veszprémben.
A veszprémi, magyar tulajdonú Bakony Csoport kerámiatermékeket gyárt, a beruházás meghaladta a 700 millió forintot, keretében új gyártócsarnokot, raktárépületet és gyártóberendezés...
Többek között koncertekkel és kézműves foglalkozással találkozhatnak a karácsonyi időszakban a látogatók, valamint megemlékeznek az utolsó uralkodókoronázás centenáriumáról is az ü...
Ha utazásról van szó napjainkban, akkor a saját autóval történő utazás mellett a repülős utak örvendenek a legnagyobb népszerűségnek. Nem véletlen, hogy mind többen döntenek a légi...
A dugattyús kompresszor fontos eszköze a sűrített levegő előállításának, amelyet nem is gondolnánk, d nagyon sok területen alkalmaznak. A sűrített levegő nem csak a különféle ipará...
Sokan azt mondják, hogy a szárítógép egy felesleges dolog, hogy miért kellene azért fizetni, amit egyébként ingyen is meg tudunk oldani – ez azonban tévedés, hiszen a szárítógép so...
Mintegy 7,7 milliárd forintból valósul meg a Penny Market harmadik magyarországi logisztikai központja Veszprémben, amelynek alapkövét már el is helyezték.