Húsz hektáros napelemparkkal gazdagodik Veszprém megye

A Veszprém megyei Öskün óriási napelempark épül, húsz hektáron telepítenek fotovoltaikus rendszereket. Négymilliárd forintba kerül a beruházás, és a tervek szerint áprilisra már el is készül a park.  

Az ösküi napelemparkkal 5500 család éves energiaellátását tudják fedezni 25 éven át. A négymilliárd forintból kiépülő parkot a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség és a magyar állam együttes erővel támogatja, anyagilag a szövetség befektetői állnak a projekt mögött.  
 
Az ösküi polgármester, Ángyán Tamás szerint már 2017 óta tervezik a park megépítését, amelytől gazdasági fellendülést és kevesebb környezetkárosító hatást várnak, emellett a beruházás munkahelyeket is teremt Öskün.
 
 
Otthonra is egyre többen választanak napelemet
Otthonra is egyre többen választanak napelemet
 
 
A kormány 2030-ra 90 százalékban karbonsemlegessé kívánja tenni az országot, melyre kidolgozta a Klíma- és környezetvédelmi akciótervet. Ehhez illeszkedik az ösküi beruházás is. A tervek szerint tíz év múlva már hétezer megawatt napelemes kapacitással rendelkezik az ország.
 
A hálózathoz kapcsolódó napelemparkok nagyban befolyásolják az egész ország karbonlábnyomát, évente több tonna szén-dioxid kibocsátását spórolhatja meg velük a lakosság. Egyre többen váltanak egyénileg is megújuló energia használatára, a háztartások a Huawei februárban közzétett statisztikai adatai szerint a 6-10 gigawattos konstrukciókat részesítik előnyben. Jelenleg nagyjából 85 ezren használnak napelemet országszerte.
 
Nem csoda a lelkesedés, a kormány ugyanis az otthonfelújítási programjának keretében a napelemek felszerelését is támogatja. Összesen hárommillió forintig nyújtózhatnak a családok: az állami visszatérítés a felújítás után, számlák benyújtását követően jár a gyermeket váróknak vagy nevelőknek. A családot nem fenntartó állampolgároknak járó kedvezmények az év második felében jelennek meg, így onnantól a gyermekmentesek is olcsóbban juthatnak megújuló energiához.  
 
 
M. A.