Digitális teremre pályázhatnak a Veszprém megyei iskolák

A Mészáros Csoport által támogatott High-Tech Suli újra meghirdette pályázatát, melynek keretében 10 iskola részesülhet egyenként 20 millió forint támogatásban digitális terem kialakítására intézményükben.

A Mészáros Csoport elkötelezett a gyerekek esélyteremtése mellett, emiatt indította el a High-Tech Suli programot. A 2021 tavaszi meghirdetés után novemberben 2. alkalommal hirdették meg általános iskolák számára, hogy pályázatot nyújtsanak be digitális terem támogatására.
 
 
Iskolánként 20 millió forintot fordíthatnak digitális terem kialakítására 
 
A pályázatban 10 iskolának lehetőséget biztosítanak arra, hogy egyenként 20 millió forint értékű digitális eszközökkel felszerelt tantermet alakítsanak ki intézményükben. A támogatással szeretnék elősegíteni, hogy a gyerekek megismerjék a világot és felfedezzék a bennük rejlő lehetőségeket. Céljuk, hogy az iskolák infrastrukturális, oktatástechnológiai és módszertanilag fejlődjenek, melyhez képzéseket tartanak és bértámogatást is biztosítanak azoknak a pedagógusoknak, akiknek többletmunkája keletkezik a pályázat miatt.
 
A 2021 tavaszán elindult programnak köszönhetően országosan már 25 iskolában alakítottak ki digitális termet, melynek eredményeképp új tanárokat csábítottak az intézményekbe és új szakköröket indítottak be.
 
A High-Tech Suli program külön teret nyit a fővárosi és Pest megyei általános iskoláknak, így 5 pest megyei, valamint 5 vidéki intézmény kaphat támogatást.
 
A pályázatokat 2021.november 26-ig lehet benyújtani a High-Tech Suli honlapján.
 
BG
Forrás: Veol, High-Tech Suli
A képek illusztrációk