Az ajkai Okos Házban készülhetnek az érettségire a középiskolások

Az ajkai középiskolások előtt megnyílik a lehetőség, hogy az Okos Házban készüljenek fel az emelt szintű matematika érettségire.

Ajka Város Önkormányzata a Terület és Településfejlesztési Operatív program keretében „Kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése és helyi közösségszervezés városi helyi fejlesztési stratégiához kapcsolódva” pályázatot nyújtott be Ifjúsági közösségi Ház létrehozására még 2016-ban. A beruházásra 136 millió forintot nyertek el, azonban a teljes költség 142 millió forint volt.
 
Az Okos Házban ingyenes matek felkészítő foglalkozásokat tartanak a diákoknak
 
A közösségi házzal a városvezetés célja az volt, hogy a fiatalok megtartásához szolgáltatásokat alakítsanak ki (pénzügyi, jogi, marketing, PR, oktatás, diákmunka-szervezés, ösztöndíj programok kialakítása, stb) valamint erősítsék a helyi közösségek identitástudatát. Létrehozták az Ajkai Kapocs Helyi Akciócsoportot (HACS) is, amelynek tagja Ajka Város Önkormányzata, civil szervezetek, intézmények és gazdasági társaságok. A HACS felügyelte a pályázatok kiírását, a döntéshozatalt, emellett pedig a végrehajtást is elvégezte.
 
Az ajkai Okos Ház 2021 szeptemberében a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidőközpont kezelésében lévő Kaszinó épületében nyitotta meg kapuit a fiatalok számára.
 
A közeledő érettségik miatt Ajka Város Önkormányzata a Pannon Egyetemmel közösen 2022 februárjától heti 1 alkalommal ingyenes felkészítő foglalkozásokat tartanak majd az Okos Házban. A tanulók toborzása Városi Diáktanácson keresztül és a Polgármesteri Hivatalban zajlik. A cél, hogy minél jobban elősegítsék a diákok továbbtanulását.
 
BG
Forrás: Ajka, Ajkai Szó, Veol
A képek illusztrációk