Idén is lesz Tapolca Tavasz

Idén nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a Tapolca Tavasz, melynek keretében elfeledett mesterségek kerülnek bemutatásra.

Április 25 és 27 között kerül megrendezésre a Tapolca Tavasz fesztivál. A fesztivál a Nemzeti Kulturális Alap hárommillió forint összegű támogatásával kerül megrendezésre az idei illetve a jövő évben is. Az idei és a 2015-ös fesztivál fő témája is az elfeledett mesterségek lesznek annyi különbséggel, hogy az idei évben a dzsessz és a világzene lesz a program kísérője míg jövőre más zenei irányzatot fognak választani.

 

\"\"

Paya Bea is fellép az idei Tapolca Tavasz Fesztiválon

 

A fesztivál első napja április 25-én a 33. Miskakancsó kiállítás megnyitójával kezdődik, majd bemutatásra kerül a gyűjtemény mintegy 150 darabja. Ezt követően Tóth Vera és zenekara adnak koncertet. A rendezvény második napján 11 órától kezdődnek az elfeledett mesterségek bemutatói. A résztvevők megismerkedhetnek a kovács, a fafaragó, a bőrös, a szappankészítő, a kosaras, a szövő és egyéb szinte már elfeledett régi mesterséggel. A bemutató után a Varga Banda Társulat gólyalábas élőzenés műsora lesz látható. A társulat után Palya Bea Altatok című családi gyermekkoncertje veszi kezdetét az estét pedig a Budapest Ragtime Band zárja. A harmadik és egyben a fesztivál záró napja elsősorban a zenei programokról fog szólni. A rendezvényen részt vesz a Fabula Bábszínház, a Mézengúzok gyerekzenekar, Paya Bea és új zenekara és még sokan mások.

 

-BT-