Veszprémben is változások lesznek a helyi adókban
Veszprém Megyei Jogú Város önkormányzatánál az adóügyeket illetően van, ahol nem történik változás, viszont van, ahol kisebb korrekcióra lesz szükség - adta hírül a vehir.hu.
Nem változik az iparűzési adó, valamint az építményadó. Az építményadó körébe tartozó garázsadó esetében a 40 m2alatti garázsoknál a 2001. január 1-jétől élő 150 forint/m2-es árról 350 forint/m2 -re nőne a költség, mely éves szinten 2000 forintot jelentene a tulajdonosoknak. Változás várható az idegenforgalmi adóban is, melyet a városban eltöltött vendégéjszakák alapján állapítanak meg. Valószínűleg a jelenlegi 380 forint/éjszaka helyett 452 forint/éjszaka lesz az adó mértéke. Új adónemet is bevezetne a város, mely eddig még Veszprémben nem létezett.

A lakossági és közületi ivóvíz esetében 4%-ot, a lakossági szennyvízkezelésnél 4%, a közületinél pedig 6,2% emelés várható
A telekadó az olyan belterületi telkeket érinti, ahol különböző építmények elhelyezésére van lehetőség, vagyis melyek jelenleg nincsenek beépítve, és területük meghaladja a 700 m2-t. A temetkezési szokásokkal kapcsolatban 4,9%-os díjemelésre számíthatunk, valamint szintén ekkora változás várható a kéményseprői díjazás esetében is. Az autóbusz-szolgáltatások díjemelése átlagosan 8%-os. A lakossági és közületi ivóvíz esetében 4%-ot, a lakossági szennyvízkezelésnél 4%, a közületinél pedig 6,2% emelés várható.A közoktatási intézményekben az étkezési térítési díjak is változnak, ahol az önkormányzat 6%-os díjemelést fogadott el január 1-jétől.