Veszprémben is fontos a vállalkozók teljeskörű tájékoztatása

A veszprémi önkormányzat és a helyi vállalkozások partnerségének jegyében tartottak pályázati fórumot február elején a Városházán - adta hírül a Vehír.

Brányi Mária


Brányi Mária alpolgármester elmondta, az önkormányzatnál fontosnak tartják a helyi vállalkozókal ápolt jó kapcsolatot és az is, hogy tájékoztassák őket a pályázati lehetőségekről, valamint a város terveiről.

Egy adott cég hatékonyabb működését biztosítja az 4 hónapos pályázat, amely a vállalati tanácsadást támogatja.  De az Új Széchenyi Terv kapcsáni pályázat megírása előtti és utáni feladatokra is felhívták a fórumon részt vevők figyelmét.

A veszprémi pályázati fórumon részt vevő előadók egyetértettek abban, hogy a jelenlegi kormányzat odafigyel a kis- és középvállalkozásokra, és pályázatok révén is pórbálja őket helyzetbe hozni.


-kt-