Veszprém lehet Európa Kulturális Fővárosa

Veszprém pályázatát támogatja az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címre a projekt független nemzetközi szakértői testülete. A cím elnyerését egész napos programmal ünnepelte a város.

Aiva Rozenberga, a testület elnöke az eredményhirdetés előtt hangsúlyozta: rengeteg nagyszerű kezdeményezéssel, haladó gondolattal találkoztak mindhárom döntős város pályázatban, ezért Debrecen, Győr és Veszprém is megérdemelné a címet. Porga Gyula, Veszprém polgármestere azt mondta: pályázatukban nagy hangsúlyt fektettek az összefogásra és 200 balatoni, valamint bakonyi településsel működnek majd együtt az EKF 2023 programsorozat megvalósításában.

 

Veszprém lehet Európa Kulturális Fővárosa

Aiva Rozenberga, a testület elnöke  hangsúlyozta: mindhárom város megérdemelné a címet

 

Mészáros Zoltán, Veszprém-Balaton 2023 Zrt. igazgatója hangsúlyozta: azt szeretnék, ha a győzelmet minden veszprémi és a térségben élő ember magáénak érezné, ezt célozza az utcaünnep is, mely a belváros 11 helyszínén várta az ünnepelni vágyókat.