Vasút és költségvetés - a hétvégén járnak majd a vonatok

Továbbra is jár majd vonat Veszprém és Zirc között.
A hét utolsó három napján továbbra is jár majd vonat Veszprém és Zirc között, arról még tárgyalnak, hogy naponta két vagy három vonatpár szállítja-e az utasokat - erről is szó volt Pál Béla és Deák Istvánné szocialista országgyűlési képviselők mai sajtótájékoztatóján.

A tervezett 32 helyett "29 és fél szakaszon" szünetel majd a vonatközlekedés. Zirc és Veszprém között hétvégenként járnak csak a szerelvények. A kormányszóvivő szerdán jelentette be, hogy a kabinet meghozta a végső döntést a MÁV egyes vonalszakaszainak bezárásáról. A tervezett 32 helyett "29 és fél szakaszon" szünetel majd a vonatközlekedés, az érintett vonalakon buszok járnak majd.

A tájékoztatásban "fél" vonalként megjelölt volnal a Zirc és Veszprém közötti pályaszakasz, ahol - a turisztikai szempontokat is figyelembe véve - a hétvégén járnak majd a vonatok.

A MÁV vonalaival kapcsolatos veszteségeket valóban csökkenteni kell, de egy vasúti mellékvonal veszteségeinek felszámolása nem azonos a veszteséges vasúti mellékvonal felszámolásával. Meg kell találni a szóban forgó vonalnak olyan rendszerszemléletű, a térség teljes közlekedési szerkezetét átfogó komplex működési modelljét, amelyben a térség kiszolgálási színvonala és gazdasági vonzóképessége egyaránt emelkedik. E turisztikailag jelentős vonal gazdaságosságát új dimenziók között kell értelmezni és vizsgálni.

Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Vasút és költségvetés - a hétvégén járnak majd a vonatok