Újabb kormányablak nyílt Veszprémben

Megszűnt az okmányiroda a Vörösmarty utca 3-ban, a 9. szám alatt nyílt meg az új kormányhivatal, melyben a földhivatal is helyet kapott.

Dr. Baltay Tímea a Miniszterelnökség kormányablakokért felelős helyettes államtitkára és Dr. Vajda Viktória a Veszprém Megyei Kormányhivatal főigazgatója 2015. augusztus 12-én ünnepélyes keretek között átadta Veszprémben második kormányablakát. A Vörösmarty tér 3. szám alatti Okmányiroda ezzel megszűnt, helyét az új integrált ügyfélszolgálat, az úgynevezett Kormányablak vette át a Vörösmarty tér 9. szám alatt. Az ügyfeleket itt 6 munkaállomáson várják. A Kormányablakkal közös ügyféltérben került kialakításra a Fölhivatali Osztály ügyfélszolgálata is.

 
\"kormányhivatal,

 

A közigazgatás fejlesztése az „egyablakos” ügyintézés lehetősége mellett elősegíti a bürokráciával szembeni előítéletek levetkőzését, és a hivatalok felé megnyilvánuló bizalom megteremtését. A modern informatikai eszközökkel felszerelt, ügyfélbarát irodák munkatársai gyorsan és hatékonyan tudnak segíteni az ügyintézésben.
A veszprémi második kormányablak után Balatonalmádiban már felavatták Veszprém megye tizedik új kormányhivatalát is. 


Veszprém Megyei Kormányhivatal/MCOnet