Rippl-Rónai József kiállítás nyílt a Laczkó Dezső Múzeumban

Rippl-Rónai valamennyi alkotói korszakát bemutatja az a veszprémi kiállítás, mely a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumból érkezett a Laczkó Dezső Múzeumba - mondta el az intézmény igazgatója A szépség vonzásában című kiállítás november 19-i megnyitóján.

S. Perémi Ágota a kiállítást megnyitó beszédében elmondta: Rippl-Rónai József 43 alkotását állították ki, festményeket, pasztelleket, grafikákat. A Kaposvárról érkező művek egy cserekiállítás darabjaiként érkeztek, hiszen Veszprémből pedig Egry József alkotásainak gyűjteménye utazik a Somogy megyei városba. Porga Gyula, Veszprém polgármestere üdvözölte ezt a kezdeményezést a megnyitón, melyen jelen volt Oláh Lajosné, Kaposvár alpolgármestere és Ábrahám Levente, a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum igazgatója is.


\"A


Rippl-Rónai József: Fekete kesztyős nő című munkája is látható Veszprémben


Géger Melinda, a tárlat kurátora kiemelte: a februárban végén záró, A szépség vonzásában - Rippl-Rónai József világa című kiállítás „az első modern magyar festőművész munkásságát tárja az érdeklődők elé. Rippl-Rónai József (1861-1927) a müncheni akadémián kezdte festészeti tanulmányait, majd 1887-től Párizsban Munkácsy Mihály műhelyében segédként dolgozott. Két év múlva mesterével szakítva saját útjára lépett és a francia posztimpresszionisták, az úgynevezett Nabis-csoport tagjaként a kor legmodernebb festői törekvéseit formálta saját képére. Rippl-Rónai József1902-ben végleg letelepedett szülővárosában, Kaposváron, ahol 1908-ban megvásárolta a külvárosban fekvő Róma-villát, itt talált rá a magyar festészetben egyedülálló, új festői stílusára. A városban alkotott haláláig.


MTI /MCOnet