Nőtt a Veszprémi Petőfi Színház nézőszáma

Az előző szezonhoz képest mintegy 5 ezerrel többen tekintették meg a teátrum előadásait - mondta el Oberfrank Pál igazgató az évadzáró társulati ülésen. 261 előadást játszott a társulat összesen 84 ezer néző előtt. 

Az igazgató szerint a növekedés oka az előadások színvonala mellett, hogy több programot is szerveznek a közönségnek a színpadon kívül is. Szerinte a színház feladata, hogy segítse az eligazodást a világban, az évad újfajta színházi kísérletei is ezt célozták. A színház népszínházként működik, tehát a zenés darabok mellett egy-egy külföldi és magyar prózát is műsorra tűznek.

 

\"Gyereknapot

Zenekar a gomba alatt című interaktív zenés mesejátékot tekinthettek meg a gyerekek a társulat által szervezett gyereknapon

 

A színház falain kívül is várta a nézőket a társulat, mivel színházi gyermeknapot szerveztek és megtartották a Bérletek éjszakája elnevezésű programot. A társulati ülésen Oberfrank Pál a közönség szavazatai alapján Petőfi-díjat kapott, Nyirkó István színművész a Latinovits-díjat érdemelte ki, a Medgyaszay-díjat Cziráki János színpadmester kapta, Tamás Gyula pedig a tavaly alapított Az évad nézője díjat vehette át. 

 

 

/T.D.