
Társoldalak:
Legfrissebb híreink:

- Navracsics Tibor az MJVSZ közgyűlésének meghívott vendége
- Sanghaj vezetése külföldi szakembereket csábít
- Újabb források foglalkoztatás bővítéséhez
- Internetes csalót fogott a rendőrség
- Történelmi festményekre és portrékra épülő kiállítás nyílt az új Alaptörvény tiszteletére
Partnereink:
Nehéz év előtt az oktatás

Az önkormányzat a város idei 30 milliárdos költségvetésének jelentős hányadát, több mint ötven százalékát fordítja az oktatási intézmények fenntartására és működtetésére.
A központi támogatások csökkenését itt is meg fogják érezni. Az önkormányzat szeretné biztosítani a működést és a fejlesztést. Próbálnak figyelni a dolgozó béren kívüli juttatására is. Most csak arra van lehetőség, hogy a melegétkezési utalvány összegét 500 forinttal megemeljék.
Átfogó bérrendezésre a 2002. évi egyszeri béremelésen kívül nem került sor. Megszűnt viszont a 13. havi bérjuttatás és hátrányos megkülönböztetés érte a pedagógusokat a köztisztviselőkkel szemben a cafetéria rendszer átalakítása során is.
Az oktatási ágazatban az idén nem terveznek leépítést, de látják, hogy van olyan terület, ahol erre később majd szükség lesz.
Szólj hozzá a Veszprém fórumon: Nehéz év előtt az oktatás
Internet Szótár
Képgaléria:
Interjú Dr. Yu Funian kínai orvosprofesszorral – Kínai kultúra, kínai orvoslás, A hagyományos kínai gyógyászat,...
2008. július 5-én, szombaton 20 órától ker&uu...
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.biz





